Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

"Az a csoda, hogy Nyemcov eddig életben maradhatott"

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A letartóztatásról nem, a gyilkosságtól viszont tartott a hétvégén több lövéssel Moszkvában megölt vezető ellenzéki politikus, Borisz Nyemcov. A CNN hírtelevíziónak erről beszélt egyik barátja, Szaakasvili volt grúz elnök.

"Múlt héten együtt vacsoráztunk, és megkérdeztem tőle, hogy nem fél-e visszamenni Oroszországba. Erre ő azt felelte, hogy nem kell attól tartania, hogy letartóztatják, mert Putyin nem vetet őrizetbe korábbi magas rangú kormányzati szereplőket. Megjegyeztem neki, hogy a letartóztatásnál sokkal nagyobb veszélyt jelenthet számára egy olyan pohár vörösbor, amit éppen a kezében tart, bármit keverhetnek bele. Úgy tűnt, hogy egyetért az állításommal" - magyarázta Szaakasvili, aki jelenleg Kijevben él, miután Petro Porosenko ukrán elnök reformügyi tanácsadónak nevezte ki a 2008-as grúz-orosz háború idején hivatalban lévő volt államfőt.

Szaakasvili a CNN-n újságírójának kérdésére, hogy vajon ki állhat a gyilkosság mögött azt mondta, nem akar konkrétan senkit sem megvádolni.

"Azonban egy dolog nagyon egyértelmű: a megfélemlítés légkörében a gyilkosságokat ösztönzik azzal, hogy Juscsenkó megmérgezése miatt senkit sem büntettek meg, Litvinyenkó gyilkosa magas beosztásba került. Erről szól a maffiaállam" - fogalmazott Szaakasvili.

"Putyin erőszakkal kormányoz és erőszak által fejezi be pályafutását, úgy gondolom, a világnak nagyon oda kell figyelnie erre az emberre" - magyarázta a volt grúz elnök.

Szaakasvili 2013 vége óta nem tért haza, azóta Ukrajnában és az Egyesült Államokban él. A 2012-es kormányváltás után több, az államfőhöz köthető vezető ellen emeltek vádat. Pár hete a volt grúz elnök őrizetbe vételét és kiadatását kérte Grúzia főügyészsége az ukrán hatóságoktól. Szaakasvilit ugyanis hazájában körözik, több ügyben is gyanúsítottként szerepel a neve, 2014 nyarán például egy grúz parlamenti képviselő elleni 2005-ös fegyveres támadás szervezése miatt emeltek ellene vádat.

Hanganyag: Király István Dániel