Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Brit légicsapás végzett az IÁ két brit tagjával Szíriában

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Brit légicsapás végzett az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet két brit tagjával Szíriában - közölte hétfőn a brit kormányfő.

David Cameron a londoni alsóház képviselőit arról tájékoztatta, hogy az akciót a brit királyi légierő (RAF) egy drónja hajtotta végre. Az augusztus 21-ei légicsapásban a walesi fővárosban, Cardiffban született 21 éves Reyaad Khan, valamint a skóciai Aberdeenben született Ruhul Amin halt meg. Életét vesztette egy harmadik, nem brit társuk is.

Cameron szerint az akció "önvédelmi jellegű, szükséges és törvényes" volt, mivel a brit elhárítás információi szerint Khan nagyszabású terrortámadásokat tervezett Nagy-Britanniában, elsősorban tömegeket vonzó nyilvános rendezvényeken.

A brit légierő most először hajtott végre ilyen jellegű bevetést Szíriában.

A brit parlament tavaly szeptemberi rendkívüli ülésén nagy többséggel hozzájárulását adta Nagy-Britannia bekapcsolódásához az Iszlám Állam ellen amerikai vezetéssel folyó iraki légi hadműveletekbe.

Az RAF Tornado harci repülőgépekből és Reaper típusú drónokból álló kontingenst vezényelt Ciprusra, és jelenleg is ez az egység vesz részt a brutalitásáról hírhedté vált terrorszervezet iraki állásai elleni légitámadásokban.

A brit királyi légierő hadműveleti felhatalmazása ugyanakkor nem terjed ki az Iszlám Állam szíriai állásai elleni bevetésekre. A brit kormány álláspontja mindig is az volt, hogy ha a szíriai bevetés szükségessé válik, arról külön parlamenti szavazáson kell dönteni, annak ellenére is, hogy nem írja elő törvény a parlamenti jóváhagyást a nemzetbiztonsági indokokkal alátámasztott külső katonai beavatkozásokhoz.

Cameron ugyanakkor közölte: a brit kormány fenntartja a jogot arra, hogy parlamenti felhatalmazás nélkül hajtson végre katonai akciókat Irakon kívül, ha ehhez "kritikus horderejű brit nemzetbiztonsági érdekek fűződnek".