Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Itt az EU megoldási kísérlete a migráció fékezésére

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az Európai Unió 1,8 milliárd euró (565 milliárd forint) értékű pénzügyi alap létrehozásával készül segíteni az afrikai államokat, hogy hatékonyabban ellenőrizhessék országhatáraikat, és csökkenthessék az Európába távozni akarók számát. Az Egyesült Államok is arra készül, hogy segítsen Európának a menekültválság kezelésében és Washington kész a humanitárius szervezetek további támogatására is.

Az AP kedden szerezte meg annak a tervezetnek a szövegét, amelyet az Európai Bizottság dolgozott ki, és amelynek - mint olvasható - az a célja, hogy megszilárdítsa az afrikai országok stabilitását, enyhítse a migráció szabálytalan áramlásának eredendő okait. Az úgynevezett rendkívüli alapot elsősorban az észak-afrikai államoknak és az Afrika-szarva országainak (Eritrea, Etiópia és Szomália) szánják.

Az európai integrációs szervezet azért készül pénzügyi segítséget nyújtani, mert az idén eddig mintegy százezer migráns próbált átjutni Észak-Afrikából a földrészünkre a Földközi-tengeren keresztül, s többségüket ki kellett menteni.

A Fehér Ház lépéseket mérlegel, az ENSZ-főtitkár európai vezetőkkel beszélt


A Fehér Ház lépéseket mérlegel, amelyekkel az Egyesült Államok segíthetne Európának a menekültválság kezelésében - jelentette ki kedden Washingtonban Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője. Eközben Stéphane Dujarric, az ENSZ-főtitkár szóvivője közölte, hogy Ban Ki Mun az elmúlt két nap során megbeszélést folytatott Magyarország, Ausztria, Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Németország és Görögország vezetőivel. A világszervezet apparátusának első embere arra kérte őket, hogy "váljanak a hangjává azoknak, akik védelemre szorulnak és találják meg hamar a közös megközelítést annak érdekében, hogy az alapvető szükségleteiket kielégítsék".

Barack Obama elnök kormánya bírálatok kereszttüzébe került a menekültek és a bevándorlók ügyének pártfogói részéről, amiért megítélésük szerint Washington nem tesz eleget a Szíriából és más országokból menekülők okozta válság megoldásáért.

"A Fehér Ház továbbra is pótlólagos lépéseket mérlegel, amelyekkel meg tudnánk segíteni azokat az országokat, amelyek e teher oroszlánrészét viselik" - mondta Josh Earnest.

A Fehér Ház szóvivője szerint az európai menekültválság a jelek szerint tovább mélyül. Mint mondta, a Fehér Házat aggasztja az erőszak elől elfutott menekültek sebezhetősége. Szavai szerint Washington kész a humanitárius szervezetek további támogatására.

Közben Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár sürgette, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa mielőbb tegyen lépéseket a szíriai válság lezárása felé a 2012-es útiterv alapján, amely előírja egy teljes végrehajtói hatalommal felruházott átmeneti kormány felállítását. A főtitkár a konfliktust Szíria kolosszális tragédiájának és "a nemzetközi megosztottság szégyenteljes jelképének" nevezte

Ban Ki Mun hangsúlyozta, hogy a háború és erőszak elől Európába menekülők túlnyomó többségének törvényes joga van menedéket kérni, anélkül, hogy a diszkrimináció bármilyen formáját alkalmaznák ellenük. Sürgette, hogy a vezetők szálljanak szembe az erősödő idegengyűlölettel és diszkriminációval, valamint a menekültek és migránsok elleni erőszakkal szemben. Rámutatott, hogy az európai államoknak egyéni és kollektív felelőssége a felelős és humánus fellépés.