Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Kolozsvári adomány a kárpátaljai gyermekeknek

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Több mint 23 ezer lejt (mintegy 1,6 millió forintot) adományoztak a Kolozsvári Magyar Napok résztvevői a kárpátaljai magyar iskolás gyermekeknek - közölte hétfőn a magyar napok sajtószolgálata.

Az augusztus 16. és 23. között tartott Kolozsvári Magyar Napok szervezői már a rendezvény előtt bejelentették, hogy empátiát szeretnének ébreszteni a fesztivál résztvevői körében a nehéz helyzetbe került kárpátaljai magyar iskolások iránt. A nyitógálán Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke is beszédet mondott és a Magyar Állami Népi Együttesnek a kárpátaljai népek tánchagyományaiból építkező Megidézett Kárpátalja című műsorát mutatták be.

A magyar napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesület a budapesti székhelyű Ökumenikus Segélyszervezettel öt pénzgyűjtő perselyt helyezett el a rendezvény helyszínein. Az adakozók az adomány összegére is utaló színes karszalagot kaptak. A perselyekben összesen 22 ezer 433 lej (1,57 millió forint) gyűlt össze - a karszalagok alapján - mintegy háromezer adományozó hozzájárulásával. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) standjánál pedig további 960 lejt (67 ezer forintot) gyűjtöttek. Az összeg célirányos felhasználásáról az Ökumenikus Segélyszervezet gondoskodik.

A Kincses Kolozsvár Egyesület megköszönte a kolozsváriaknak, hogy a mindennapi problémáik ellenére is képesek odafigyelni a más régiókban élő nemzettársaik helyzetére. Az egyesület közölte, hogy október végéig fogadják az adományokat a megadott bankszámlákon és a romániai mobilhálózatokon keresztül.