Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Kovács Zoltán: horvát állami segédlettel folyik az embercsempészet

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint az elmúlt napok cinikus és felelőtlen horvát magatartása tükröződik vissza a kormány "C-tervében". Az M1 aktuális csatornának elmondta: Horvátországban állami segédlettel folyik az embercsempészet. Szerbiától ellenben Magyarország garanciákat kapott arra, hogy a szerb fél gondoskodik a határforgalom megfelelő ellenőrzéséről - mondta Bakondi György.
Bakondi György: Szerbia garanciákat adott

Szerbiától Magyarország garanciákat kapott arra, hogy a szerb fél gondoskodik a határforgalom megfelelő ellenőrzéséről - mondta az M1 aktuális csatornának a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója vasárnap.

Bakondi György azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy a magyar belügyminiszter és a szerb fél tárgyalásának eredményeként nem sokkal vasárnap 11 óra előtt megnyitották a röszkei autópálya-határátkelőt.

Azt mondta: ahogy valamennyi határátkelőnél, Röszkénél is megfelelő rendőri erők tartózkodnak, hogy szükség esetén gyorsan és hatékonyan tudjanak reagálni az államhatár biztonsága érdekében.

Arról is beszélt, hogy a szerb-magyar határszakaszon éjfél óta 107 tiltott határátlépőt fogtak el a magyar rendőrök, a horvát-magyar szakaszon pedig több mint 3400-at.

Hozzátette: valamennyi horvát-magyar határátkelő terhelés alatt áll, példaként említette Beremendet, ahova a horvát rendőrök 10 busszal szállítják az illegális bevándorlókat. Elmondta: Beremenden 1000, Letenyénél 400, Gyékényes 2500 menekültre számítanak és arról is van információjuk, hogy Barcsra 8 busszal szállítják őket. Az országba érkezőket buszokról vonatokra szállítják át, és a regisztrációs pontokra viszik.

Azzal összefüggésben, hogy felmerült annak a lehetősége, hogy Tovarniknál a horvát hatóságok lehetővé tennék a menekülteknek, a szervezett szállítás nélkül a zöldhatár felé tartsanak, Bakondi György azt mondta: a határ mentén ennek közbiztonsági szempontból komoly következményei lehetnek, ezért intenzív munka folyik a honvédség bevonásával, hogy a legfrekventáltabb helyeken előkészüljenek a magyar-horvát államhatár biztonságos lezárására.

Hozzátette: várhatóan a nap folyamán átszállítják az anyagokat és a gépi eszközöket, valamint átcsoportosítják a honvédségi erőket, így az eddig elkészült 41 kilométeres szakasz mellett folytathatják a műszaki határzár kialakítását.

Vasárnap a Vecernji List című horvát napilap számolt be arról, hogy ha a magyar kormány úgy döntene, lezárja a határait, a menekültek felügyelet nélkül, szervezetlenül érkeznek majd Magyarországra a horvát kormány "C-terve" szerint.

Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint az elmúlt napok cinikus és felelőtlen horvát magatartása tükröződik vissza a kormány "C-tervében". Az M1 aktuális csatornának elmondta: Horvátországban állami segédlettel folyik az embercsempészet, Horvátország semmibe veszi az európai uniós előírásokat, holott köteles lenne regisztrálni a menekülteket.

A "C-tervvel" összefüggésben azt hangsúlyozta: ez egyben felhívás is a menekültekhez, hogy csak jöjjenek. Véleménye szerint ezt az üzenetet sem az embercsempészeknek, sem az uniónak nem lenne szabad küldenie.

Ideiglenes befogadóállomás a magyar-szlovén határátkelő mellett

Közvetlenül a 86-os főút magyar-szlovén határátkelője mellett nyitották meg a szlovén hatóságok az ideiglenes befogadóállomást a menekülteknek, öt busszal érkezett oda az illegális bevándorlók első csoportja vasárnap.

A Muravidéki Magyar Rádió közlése szerint szombaton 17 óra után öt autóbusszal mintegy 250 menekültet szállítottak a szlovén hatóságok a Rédics-Hosszúfalu (Dolga vas) átkelőhelynél, pár lépésre a magyar határtól kialakított ideiglenes befogadóállomásra. A buszok a horvát-szlovén határról, a Zágrábtól északra lévő átkelőhelyekről vitték az embereket a magyar-szlovén határra, a külföldiek innen Ausztria felé akarták folytatni útjukat.

A szlovén hatóságok éjszaka még további 250 ember fogadására készültek, ezért a közeli Lendván, egy régi iparterületen is kialakítottak egy másik befogadóhelyet. Mindkét ponton polgári védelmi egységek és karitatív szervezetek segítségével sátrakat állítottak fel, illetve ételt, italt és tisztálkodási lehetőséget biztosítottak a menekülteknek.

Az MTI a helyszínről vasárnap úgy értesült: éjszaka kiürült a határ melletti gyűjtőpont, Lendván pedig délelőtt mintegy százan tartózkodtak.

Szakadatlan a menekültek érkezése Horvátországba

A horvát belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint 25 ezer menekült érkezett Horvátországba szerda reggel óta - közölte a Jutarnji List című horvát napilap internetes oldalán vasárnap.

A legnagyobb nyomás továbbra is a szerb határ melletti tovarniki körzetre nehezedig, ahol jelenleg 4900 menekült tartózkodik, akiket a nap folyamán buszokkal és vonattal szállítanak majd a horvát hatóságok a magyar határra.

Horvátország a nyolc horvát-szerb határátkelő közül hetet lezárt, csak a bajakovói átkelő maradt nyitva, amely a Belgrád-Zágráb autópályán van. Ennek ellenére folyamatosan érkeznek a zöldhatáron az illegális bevándorlók.

Jelentések szerint Tovarnikban ötezer fő befogadására alkalmas sátortábort építenek a horvát hatóságok az esős idő miatt, hogy ideiglenesen ott tudják elszállásolni a menekülteket. A munkálatok még folynak.

A horvát-szlovén bregami és harmicai határátkelőknél hétszáz menedékkérő vár arra, hogy beengedjék őket Szlovéniába.

A krízishelyzet kezelése érdekében a szlovén hatóságok a teherforgalom előtt lezárták a bregami határátkelőt, ami miatt kilométeres sorokban torlódtak fel a kamionok.

A legfrissebb adatok szerint több mint kétezer menekült lépte át eddig a horvát-szlovén határt.

Újra megnyílt a röszkei határátkelőhely

Öt nap után vasárnap délelőtt újra megnyílt az M5-ös autópályán fekvő röszkei határátkelőhely. Az átkelőt Pintér Sándor belügyminiszter és szerb kollégája, Nebojsa Stefanovic nyitotta meg. Elhangzott, a menekülteket ezentúl a régi, 5-ös úton fekvő, úgynevezett Horgos-Röszke 2 átkelőnél veszik nyilvántartásba. Pintér Sándor kiemelte, hogy a rendkívüli helyzetek rendkívüli megoldásokat igényelnek.


Öt nap után újra megnyílt a Röszke-Horgos átkelőhely (Fotó: MTI)

"Az Európára nehezedő migrációs nyomás Magyarországon és Szerbiában is rendkívüli helyzetet hozott létre" - fogalmazott a belügyminiszter, majd hozzátette: "a rendkívül helyzet kezelését közösen találtuk ki, és igyekeztünk közösen megoldani". Sajnálatának adott hangot, hogy ezt a helyzetet csak úgy lehetett megoldani, hogy a határátkelőhelyeket meghatározott ideig le kellett zárni.

Kiemelte, hogy a szerb belügyminiszterrel, valamint a szerb kormánnyal való együttműködés során sikerült megtalálni a megoldást arra, hogyan lehetne megnyitni a határátkelőt, hogy biztosítsák a személy- és áruforgalmat.

"Bajban mutatkozik meg az igazi barát, itt bajban voltunk, és barátilag oldottuk meg ezt a helyzetet, és ez a két ország együttműködését továbbra is erősíteni fogja" - fogalmazott Pintér Sándor.

Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy a migránsválság kihívásai továbbra is a két ország előtt állnak. Ugyanakkor kiemelte, kollégájával egyetértettek abban, hogy a nemzetközi tranzit, a gazdasági együttműködés, valamint a határsávban élők mozgásának biztosítása mindkét ország számára kiemelten fontos.

Hozzátette: Magyarország és Szerbia jó szomszédok, a két nép és a két ország jól tud együttműködni, és a határátkelőhely újranyitása ismét megmutatja majd a két ország eltökéltségét arra, hogy válsághelyzetben is együtt tudnak dolgozni.

Mégis beutazhatott Ausztriába mintegy 100, a határon megállított menekült

Beutazhatott Ausztriába vasárnap délelőtt az a mintegy száz, Szlovénia felől érkező menekült, akiknek belépését korábban megtagadták az osztrák hatóságok - közölte a Caritas segélyszervezet vasárnap.

A menekülteket a stájerországi Spielfeld település befogadóállomásán látták el, itt a Vöröskereszt csaknem tíz sátrat állított fel.

A menekültek, akik menedékjogi kérelmet nem akartak benyújtani és utazási dokumentumokkal sem rendelkeztek, Spielfeldnél akarták első alkalommal is átlépni a határt vasárnap hajnalban.

Az osztrák belügyminiszter szombati közlése szerint Ausztria tartja magát a dublini egyezményhez, és természetesen minden egyes esetben megindítja az eljárást azért, hogy Horvátországba vagy Szlovéniába visszaküldhesse a menekülteket.

Ugyanakkor az osztrák-magyar határszakaszon továbbra is tart a menekültek áradata.

A belügyminisztérium adatai szerint szombaton összesen 11 ezren lépték át a határt Burgenlandnál és Stájerországnál.

Olaszország északkeleti határán menekültáradatra készülnek

Horvátország és Szlovénia irányából jelentős számú bevándorló érkezését várják az északkelet-olaszországi határtérség tartományaiban is, ahol megkezdődött felkészülés az esetleges emberáradat fogadására.

Angelino Alfano olasz belügyminiszter hétfőre sürgősséggel értekezletet hívott össze a határ menti térségek rendőrségi és más hatósági vezetőivel. Jelen lesznek az olasz-francia és az olasz-svájci határszakaszok idegenrendészeti képviselői éppúgy, mint a migrációtól jelenleg inkább érintett keletolasz határtérségeké.

Korábbi olasz hatósági nyilatkozatokból kiderült, a római kormány attól tart, hogy az európai uniós tagállamok egymás utáni határlezárásai után ismét Itália irányába tolódhat vissza a migráció útvonala, de a bevándorlók most már Olaszországból sem tudnak majd továbbmenni más európai országba.

Készültség lépett már életbe az Ausztriával és Szlovéniával határos Friuli-Venezia Giuliában, amelytől nincsen messze Horvátország sem. Az Il Sole24Ore olasz gazdasági napilap vasárnapi jelentése szerint az 1,2 millió lakosú Friuliban minden készen áll a bevándorlók befogadására. A tervek szerint nemcsak a befogadó állomásokra irányítják őket, hanem szükség esetén az eddigi gyakorlat szerint a tartomány területén szétosztva kaszárnyákban, szállodákban és üres lakásokban is elszállásolják őket.

Friuli rendőrsége júniustól a szlovén és osztrák határellenőrzési szervekkel aktívan együttműködik a közös határ felügyeletében. Ausztria szeptember 15-től ideiglenes határellenőrzést vezetett be újra az emberkereskedők kiszűrésére.

Német lap: Brüsszel Horvátországból és Szlovéniából is szétosztaná a menekülteket

Az Európai Bizottság és az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét betöltő Luxemburg új terve szerint a Horvátországba és Szlovéniába érkező menekülteket is szét kell osztani az uniós tagállamok között - írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lap.

A lap az uniós belügyminiszterek tanácsának kedden tartandó ülésére készített javaslatra hivatkozva azt írta, hogy az eredetileg Olaszország, Görögország és Magyarország terheinek enyhítését szolgáló áttelepítései mechanizmust ki kell terjeszteni Horvátországra és Szlovéniára.

A szerkesztőséghez eljutott javaslatban az áll, hogy lehetővé kell tenni a menekültek elosztását a "délkeleti tagállamoknak, amelyeket a leginkább érint a menekültáradat a nyugat-balkáni útvonalon".

A tagállamoknak igényelniük, kérniük kell ezt a fajta segítséget. A brüsszeli tervek összesen 160 ezer ember áttelepítéséről szólnak, de Magyarország nem kíván élni a lehetőséggel, így át lehet alakítani a kontingensen belüli arányokat - írta a FAS.

A horvátországi helyzettel kapcsolatban több német hírportál idézte a Jutarnij List című horvát lap szombati beszámolóját, amely szerint Angela Merkel német kancellár Zoran Milanovic miniszterelnökkel folytatott pénteki telefonbeszélgetésén arra kérte kollegáját, hogy a horvát hatóságok igyekezzenek egy ideig az országban tartani a menedékkérőket. Zoran Milanovic elhárította a kérést, arra hivatkozott, hogy senkit nem lehet akarata ellenére maradásra bírni.

Steffen Seibert német kormányszóvivő a német sajtó érdeklődésére nem kommentálta a horvát lap írását, hanem a telefonbeszélgetésről még pénteken kiadott közleményre hívta fel a figyelmet. Abban egyebek között az áll: "a kancellár és a miniszterelnök egyetértett abban, hogy a problémát az Európai Unió külső határain kell megoldani".