Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Bevándorlás: magyar kezdeményezésre lépett az Európai Unió

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Első alkalommal tartottak olyan közös tanácskozást az Európai Unió kül- és belügyminiszterei csütörtökön Luxembourgban, amelyen a Szíriából a Földközi-tenger keleti részén és a Nyugat-Balkánon keresztül érkező migránsok útvonalán fekvő országok képviselői is részt vettek.

A konferenciát magyar kezdeményezésre szervezték meg az uniós intézmények. Jean Asselborn, a miniszteri tanács soros elnökségét ellátó Luxemburg bevándorlási minisztere hangsúlyozta, hogy a konferencia csak egy folyamat elejét jelenti, a párbeszéd pedig a következő hónapokban és években is folytatódik. Kiemelte, hogy nem szabad szem elől téveszteni a migrációs válság kiváltó okait sem.

Federica Mogherini, az EU külügyi főképviselője a megbeszéléseket követő sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy végre mindenki ott ült egy asztal körül, akikre a probléma minden aspektusának rendezéséhez szükség van.

Az uniós és a nyugat-balkáni országok mellett az egyeztetéseken Törökország, Libanon és Jordánia képviselői vettek részt. Ankarából a külügyminiszter helyettese jött el, Jordánia és Libanon uniós nagykövetét küldte Luxembourgba. Az olasz Mogherini hangsúlyozta, hogy a többi migrációs útvonalról, a Földközi-tengerről sem szabad megfeledkezni.

A korábbi olasz külügyminiszter felvázolta azt az öt fő irányt, melyek mentén enyhíteni lehet a migrációs nyomást. Elsőként a kiváltó okok megszüntetését, mindenekelőtt a szíriai konfliktus rendezését emelte ki, s elmondta, hogy hétfőn a külügyminiszterek tanácsa napirendre veszi a kérdést, mert együtt kell működni, hogy elkezdődhessen a konfliktus politikai rendezése.

Másodikként a Törökországnak, Libanonnak és Jordániának nyújtandó támogatások emelését említette. "Nem elég dicsérni, növelnünk kell a humanitárius segítségnyújtást" - húzta alá Mogherini.

A harmadik pont a tranzitországok támogatása, a negyedik pedig a földközi-tengeri uniós akcióhoz hasonlóan a szervezett bűnözés elleni fellépés, valamint a határőrizeti képességek javítása.

Végül Mogherini arról is beszélt, hogy javítani kell az együttműködést a menekültstátusra nem jogosult illegális bevándorlók származási országaival, hogy hazaszállításuk zökkenőmentes legyen.