Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Az olasz püspöki kar irányelvei a bevándorlók befogadásáról

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az olaszországi egyházmegyékhez szóló útmutatást adott ki az olasz püspöki kar (Cei) az Itáliába érkező migránsok befogadásáról. A kedden közölt dokumentum szerint az olaszországi illegális bevándorlók mintegy egynegyedét az olasz egyház látja el.

A kilencoldalas kiadvány címe szerint a plébániáknak és katolikus közösségeknek az Olaszországban menekültkérelmet benyújtó bevándorlókat kell befogadnia. Konkrétan azokat, akiket az olaszországi befogadó-állomásokon már regisztráltak és menekültstátusuk elismerésére várnak. Az egyházi intézményekben való befogadásuk ideje ezért fél év és egy év között lehet, ez a menekültkérelmek átlagos elbírálási ideje.

A dokumentum emlékeztet, hogy Ferenc pápa szeptember 6-án arra szólította fel az európai egyházat, hogy a plébániák, a kolostorok, illetve más egyházi intézmények mindegyike legalább egy-egy bevándorlócsaládot fogadjon be. Angelo Bagnasco, a Cei elnöke akkor azt hangsúlyozta, hogy ha a 27 ezer olaszországi plébánia mindegyike befogad egy bevándorló családot, akkor több mint százezer embernek tudnak segíteni.

A Cei útmutatása részletezi a befogadás módozatait. A dokumentum szerint a bevándorlókat befogadó egyházmegyének és plébániának informáltnak és felkészültnek kell lennie, ezért a püspöki kar azt javasolja, hogy mindenütt a bevándorlás általános kérdéseiben, de jogban és ügyintézésben is jártas személyek foglalkozzanak a bevándorlók befogadásához szükséges feltételek megteremtésével. Ehhez a Cei támogatást is nyújt.

A kiadvány azt tanácsolja, hogy a plébániák bevándorlócsaládokat, vagy ugyanolyan nemzetiségű bevándorlók alkotta csoportot fogadjanak be. A Cei azt javasolja, hogy a bevándorlókat inkább az egyház által fenntartott nagyobb szálláshelyeken, vendégházakban helyezzék el, mint egyházi tulajdonú lakásokban, mivel utóbbiakban biztosítást is kell kötni a bevándorlók nevére.

A bevándorlók befogadására vállalkozó olasz családok egyedülálló felnőtteket fogadjanak be, az egyedülálló gyermekes nőket, a gyermeküket váró édesanyákat, valamint a szülői kíséret nélküli kiskorúakat pedig az egyház szociális hálózatához tartozó intézmények fogadják be.

Az olasz püspöki kar elkötelezte magát arra, hogy a plébániáknak és más egyházi intézményeknek anyagi segítséget nyújt a bevándorlók befogadásához szükséges helyiségek kialakítására, és az erre rászoruló plébániák finanszírozásban is részesülnek, ha önerőből nem képesek a segítségnyújtásra.

A Cei adatai szerint a jelenleg Olaszországban tartózkodó 95 ezer illegális bevándorlóból 22 ezer már eddig is 1600 különböző olasz egyházi intézményben kapott szállást és ellátást.

A Vatikán szeptemberben egy négyfős szíriai családot fogadott be. A Szent Péter tér közelében egy vatikáni tulajdonú lakásban helyezték el őket. Mivel a családfő és felesége a menekültstátus megszerzéséig nem vállalhat munkát, a vatikáni Szent Anna plébánia hívőinek közössége nyújt nekik anyagi segítséget.