Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Szerb lapértesülés: horvát rendőrök újságírókra támadtak

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Újságírókra támadtak horvát rendőrök hétfőn a Horvátország és Szerbia közötti Berkasovo-Bapska határátkelőnél - számolt be internetes oldalán a Vecernje Novosti című szerb napilap.

A portál információi szerint a rendőrök az al-Dzsazíra hírtelevízió, valamint a Reuters brit és az AP amerikai hírügynökség újságíróit támadták meg a két határ között. A Tanjug szerb hírügynökségnek az al-Dzsazíra balkáni irodájának operatőre, Bosko Brankovic elmondta: a horvát rendőrök ütlegelni kezdték őket, majd a felszerelésüket is elvették.

Brankovic arról számolt be, hogy körülbelül tíz méterre állt a horvát rendőrök által felállított kerítéstől, amikor ütéseket érzett a hátán, majd két rendőr elkapta és átlökte őt Horvátország területére. Ezután azt mondták neki, hogy tiltott határátlépést követett el, és őrizetbe vették. Azt is követelték tőle, hogy semmisítse meg azt a memóriakártyát, amelyre a felvételek kerültek, de ő ezt megtagadta. Végül egy harmadik rendőr közbenjárására visszaadták felszerelését és visszaküldték Szerbiába.

A helyszínen Aleksandar Vucic szerb szociálisügyi miniszter elfogadhatatlannak nevezte a horvát hatóságok fellépését, és elmondta, hogy információi szerint délelőtt a rendőrök a migránsokkal szemben is erőszakot alkalmaztak.

A szerb belügyminiszter később élesen elítélte a riporterek elleni támadást és azt is, hogy horvát rendőrök engedély nélkül Szerbiába léptek. Nebojsa Stefanovic szerint ezzel megsértették országa területi szuverenitását. A tárcavezető sajtótájékoztatóján közölte, hogy magyarázatot fog kérni a horvát féltől, valamint arra figyelmeztetett, hogy amennyiben hasonló fog történni a jövőben, a szerb rendőrök kénytelenek lesznek beavatkozni.