Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

EU-biztos: Görögországnak nincs vesztegetnivaló ideje

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az Európai Bizottság euróért felelős alelnöke arra figyelmeztette Görögországot, hogy nincs vesztegetnivaló ideje, azonnal teljesítenie kell a harmadik pénzügyi mentőcsomagban vállalt kötelezettségeit.

Valdis Dombrovskis a To Vima című görög újság vasárnapi számában megjelent nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a legfontosabb feladat a program végrehajtása, illetve az első felülvizsgálat sikeres lezárása, mert ettől függ a következő, 2 milliárd eurós részlet átutalása.

A Brüsszelben a keményvonalasak táborába sorolt lett politikus hétfőn érkezik Athénba, hogy megbeszélést tartson Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnökkel, Evklídisz Cakalotosz pénzügy- és Jeórjiosz Sztathakisz gazdasági miniszterrel.

Ciprasz pénteken leszögezte: országa kész teljes mértékben teljesíteni a három évre szóló, 86 milliárd eurós harmadik segélycsomagban vállalt kötelezettségeit, de nem hajlandó tömegesen kilakoltatni a jelzáloghiteleik fizetésére képtelen családok ezreit és elárverezni ingatlanjaikat. Bár nyíltan nem mondta ki, a görög kormányfő ezzel a nemzetközi hitelezőkkel való nézeteltérésre utalt. A hitelezők képviselői a héten tárgyaltak Athénban, és egyebek között nem tudtak dűlőre jutni a nem teljesítő banki hitelek behajtásával kapcsolatos mechanizmusok kérdésében.

Görögországban a nem teljesítő hitelek aránya 35,6 százalékra emelkedett az első negyedévben. A több éve tartó recesszió és a magas munkanélküliség eredményeként sokan nem tudják törleszteni banki hiteleiket. Ez az egyik legfőbb oka annak, hogy a görög bankok tőketartalékai lemorzsolódtak. A görög kormány ragaszkodik ahhoz, hogy megvédje a 200 ezer euró értékű alatti lakások bajba jutott tulajdonosai. A hitelezők viszont lejjebb vinnék az értékhatárt 120 ezer euróra, ami azonban a jelzáloghitelesek mindössze 17 százalékát érintené.

Valdis Dombrovskis ismét leszögezte, hogy szó sem lehet arról, hogy Görögország elveszítse euróövezeti tagságát.

"Meggyőződésem, hogy a reformok pontos végrehajtásával és a közösségi pénzek hatékony felhasználásával Görögország az euróövezet virágzó tagja lehet" - hangoztatta a bizottsági alelnök az athéni látogatását megelőzően adott nyilatkozatában.