Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Magyar misét tartottak Rómában

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az Erdő Péter bíboros által bemutatott ünnepi misével emlékeztek meg hétfőn Rómában a római Pápai Magyar Intézet (PMI) megalapításának 75. évfordulójáról.

A magyar-olasz nyelvű misén Piero Marini címzetes érsek, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságának elnöke, valamint Tóth Tamás prelátus, a PMI rektora is koncelebrált. Az ünnepi misén jelen volt Kocsis Fülöp püspök, hajdúdorogi metropolita, valamint Hegyi László egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár.

A Római Magyar Akadémiához (RMA) közeli San Girolamo della Carita' templomban bemutatott misén Erdő Péter esztergom-budapesti érsek, a PMI volt növendéke felidézte az intézet történetét. Hangsúlyozta, hogy a Rómában a múltban és ma is tanuló magyar papok nemcsak magas szintű tudással, hanem "szolgálatuk erősebb tudatával, lelki és szellemi megújulással" térnek vissza hazájukba.

A misén az üldözött keresztényekért imádkoztak.

Az RMA-n az 1928/1929-es tanévtől működött egyházi szekció. A Pápai Magyar Egyházi Intézetet XII. Pius pápa alapította 1940-ben. Az intézet azóta az RMA második emeletén található. 1928 óta több mint 280 növendéke volt, elsősorban a magyarországi egyházmegyékből, de az intézetnek voltak már szerzetes, határon kívüli és olasz egyházmegyés lakói is.

A PMI az ötvenes években a Magyarországot elhagyni kényszerülő egyháziaknak nyújtott menedéket: közöttük volt Prokop Péter kalocsai főegyházmegyés pap, festőművész. Õ festette ki a PMI kápolnáját