Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Napi háromezer útlevelet állítanak ki a szíriai hatóságok

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az idei évben jelentősen megnőtt Szíriában az útlevéligénylések száma, és a hatóságok csak 2015-ben több mint 800 ezer, napi átlagban háromezer úti okmányt adtak ki - közölte a kormány közeli al-Vatan című napilap hétfőn a kivándorlásért felelős minisztérium adataira hivatkozva.

A lap úgy tudja, hogy míg tavaly átlagban napi ezer igénylés érkezett be, addig idén ez a szám ötezerre nőtt. A hatóságok idén eddig 829 ezer - vagyis naponta 3 ezer - útlevelet állítottak ki.

A szíriai kormány fontos bevételi forrásának számít az útlevelek kiállítása, amiből a lap értesülései szerint az év kezdete óta 470 millió eurónyi (146 milliárd forint) bevételre tett szert Damaszkusz. Míg belföldön a kérvényezőknek átszámítva 15 eurónyi összegbe kerül kiállítania az okmányt, addig külföldön ez az összeg 363 eurónak felel meg.

Az al-Vatan továbbá úgy értesült a minisztériumi forrásból, hogy a hamis okmányok iránti kereslet is megnőtt, mivel Európában nagyobb valószínűséggel kaphatnak politikai menedékjogot útlevél birtokában. "Egy hamis szíriai útlevél ára manapság 4 500 és 5 400 euró között mozog" - mondta a minisztérium egy képviselője a lapnak. Svédország, Dánia és Norvégia már küldöttségeket is menesztett Szíriába, hogy tájékozódhassanak az okmányhamisítás elleni küzdelem eszközeiről.