Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Csak a terrorizmus felszámolása után kezdődhet a politikai rendezés

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Csak a terrorizmus felszámolása után kezdődhet majd meg a szíriai konfliktus politikai rendezése - közölte kedden a damaszkuszi elnöki hivatal.

Az államfői iroda közleményben tudatta, hogy tisztázni szeretnék azon korábbi híreket, amelyek szerint Bassár el-Aszad szíriai elnök kész lenne előre hozott választásokat kiírni, amelyeken ő is indulna az államfői posztért.

A kommünikében azt írták, hogy a kormány üdvözölne bármilyen, a szíriai nép által jóváhagyott politikai megoldást, amely megőrizné a nemzet egységét, Aszad elnök ugyanakkor többször leszögezte, hogy a politikai rendezést meg kell előznie az országban tomboló terrorizmus felszámolásának. "Egyetlen tervet vagy kezdeményezést sem lehet megvalósítani a terrorizmus felszámolása, valamint az ország biztonságának és stabilitásának helyreállítása előtt" - közölték.

A damaszkuszi kormányzat évek óta terroristának nevez mindenkit, aki a rezsim ellen harcol.

A közleményben nem részletezték a szíriai elnök álláspontját az előre hozott választások kiírásáról.

A 2011. március 15-én békés tüntetésekkel kezdődött, majd a véres megtorlások hatására polgárháborúba torkolló szíriai konfliktus halálos áldozatainak száma mára meghaladja a 250 ezret. A fegyveres konfliktus kezdete óta több mint hatmillióan kényszerültek lakóhelyük elhagyására az országban.