Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Seehofer akár a koalíció felbontására is hajlandó

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a konzervatív CSU elnöke akár a pártját a szövetségi kormányban képviselő minisztereket is visszahívhatja, ha nem sikerül rávenni Angela Merkel kancellárt az úgynevezett nyitott határok politikájának feladására - írta szerdán a Bild című német lap. A három CSU-s miniszter visszahívása az Angela Merkel vezette kereszténydemokrata CDU, a CSU és a szociáldemokrata párt (SPD) nagykoalíciós kormányának végét jelentené.

Horst Seehofer vasárnapig adott haladékot a szövetségi kormány menekültpolitikájának megváltoztatására, a menedékkérők áradatának korlátozására és a folyamat feletti irányítás visszaszerzésére. A Bild szerint a CSU vezetője hétfőre összehívta a párt elnökségét, hogy "szükséghelyzeti intézkedésekről" döntsenek. Nem lehet kizárni, hogy a pártelnök a szövetségi kormányban dolgozó CSU-s miniszterek visszahívását kezdeményezi, ha a berlini vezetés nem teljesíti követeléseit.

A miniszterek visszahívása a "végső lehetőség" - mondta Horst Seehofer egy meg nem nevezett bizalmasa a Bildnek.

"Nem hagyhatjuk, hogy a CDU romlásba döntsön minket" - mondta egy másik befolyásos, szintén név nélkül nyilatkozó CSU-s politikus.

A pártban azt is fontolgatják, hogy a bajor tartományi rendőrség bevetésével és egy kerítés felépítésével gondoskodnak a menedékkérők belépésének megakadályozásáról, és azt is mérlegelik, hogy Bajorország túlterheltsége miatt lezárt buszokkal, vonatokkal továbbküldik más tartományokba a német területre érkező menedékkérőket.

Németországban a határőrizet a szövetségi rendőrség feladata.

A bajor-osztrák határ térségében uralkodó állapotok súlyosságát jelzi, hogy a passaui járás közigazgatási vezetője, Franz Meyer levelet írt a kancellárnak, amelyben kifejtette, hogy az osztrák szervek "menekülteket csempésznek" át a határon tömegesen. Ennek a gyakorlatnak megálljt kell parancsolni, különben "nem tudjuk garantálni a menekültek testi épségét és életét" - írta a CSU-s politikus szerdai lapokban ismertetett levelében.

A Bild szerint a szövetségi rendőrség hivatalos feljegyzései alapján az osztrákok nem csupán azokat a migránsokat szállítják ezres nagyságrendben a bajor határra, akik eleve Németországba vagy Svédországba akarnak menni, hanem az illetők megtévesztésével olyan embereket is átterelnek a határon, akik világosan jelzik, hogy Ausztriában kívánnak menedékjogért folyamodni.

Közben a CDU/CSU pártszövetség újabb befolyásos csoportja követel a kormánytól irányváltást a menekültpolitikában. A konzervatívok önkormányzati politikai egyesülete (KPV) Peter Altmaier kancelláriaminiszternek, a kabinet menekültügyi koordinátorának küldött levelet, amelyben szerdai lapjelentések szerint a "nemzeti határok" biztosítását követelték. Kifejtették, hogy a hét végén életbe lépett menekültügyi reform rövid távon nem elég ahhoz, hogy a városi és települési önkormányzatok el tudják látni a menekültügyben rájuk háruló feladatokat.

A KPV nagyjából 5 ezer polgármestert és járási közigazgatási vezetőt fog össze. Az érdekképviselet a CDU/CSU parlamenti (Bundestag-) frakciójában is jelentős befolyással bír, a képviselőcsoport önkormányzati politikai munkaközösségének 179 tagja van, ami a 310 fős frakció 57 százalékát jelenti.

A menekültválság egyre inkább kikezdi a CDU/CSU választói támogatottságát. A Forsa közvélemény-kutató intézet szerdai adatai szerint a pártszövetségre 36 százalék szavazna, ha most vasárnap lennének a Bundestag-választások. A CDU/CSU támogatottsága így hároméves mélypontra süllyedt, két hét alatt két százalékponttal csökkent, és már 5,5 százalékponttal marad el a legutóbbi, 2013-ban tartott Bundestag-választáson elért 41,5 százalékos eredményhez képest.

Angela Merkel személyes támogatottsága is tovább csökkent. Arra a kérdésre, kire szavaznának, ha közvetlen választással lehetne betölteni a kancellári pozíciót, a reprezentatív felmérésben megkérdezettek 46 százalék jelölte meg Angela Merkelt, míg október elején még 49 százalék volt ez az arány.

A CDU/CSU-tól eltávolodott választók 15 százaléka a liberális FDP-hez, 12 százaléka az SPD-hez, 11 százaléka az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali populista párthoz, 6 százaléka a Zöldekhez, további 6 százaléka más pártokhoz állt át. A másik 50 százaléka a bizonytalanok között van, és őket viszonylag könnyen vissza lehet hódítani - mondta Manfred Güllner, a felmérést a Stern magazin és az RTL televízió megbízásából készítő kutatóintézet igazgatója.