Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Irán a forradalom óta először nevezett ki nőt nagykövetnek

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Közel négy évtized után először nevezett ki nőt Irán az egyik nagykövetségének élére - jelentette csütörtökön az ISNA hírügynökség.

Az 53 éves Marzíje Afhamot csütörtökön mutatták be Malajziában Irán új nagyköveteként. Megbízatásával Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter 36 éves tabut tört meg az ISNA szerint. Iránnak az 1979-es forradalom óta mostanáig kizárólag férfi nagykövetei voltak.

Afham harminc éve dolgozik az iráni külügyminisztériumban, 2013-ban nevezték ki szóvivőnek a tárcánál. Õ volt az első nő ezen a poszton.

Haszan Róháni iráni elnök a mostani kinevezéssel kapcsolatban azt mondta, hogy Afhamnak megvan a háttere a mai világ megértéséhez, és folyékonyan beszél angolul és franciául.

A mérsékeltnek tartott Róháni korábban két női alelnököt is kinevezett, és úgy fogalmazott, hogy ez "az emancipációt és az iráni nők felemelését irányzó kampány" része. Konzervatív körökben ugyanakkor bírálták e lépéseket.