Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Nógrádi: Oroszországnak egészen más a célja, mint a Nyugatnak

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Oroszország célja, hogy szétverje Szíriában az Aszaddal szemben álló erőket - emiatt teljesen más a stratégiájuk, mint a Nyugatnak - mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő.

Gyakorlatilag Oroszország úgy érzi, hogy "kinyomták" a Földközi-tenger medencéjéből - fogalmazott Nógrádi György. Hozzátette: ennek egyik állomása volt az a líbiai változás, ahol kinyomták mind az orosz, mind a kínai bázist, így Oroszországnak az utolsó mélytengeri bázisa Szíria. Ennek keretében az orosz álláspont az volt, hogy vártak egy évet. Ez alatt az egy év alatt azonban a Nyugat nem tudta megoldani a kérdést. A Nyugat nem küldött szárazföldi erőket, és a Nyugat nem a helyi kormányok felkérésére tevékenykedett - emlékeztetett a biztonságpolitikai szakértő.

Az oroszok szír felkérésre mentek oda, és gyakorlatilag szét akarják verni az összes Aszaddal szemben álló erőt. Ettől kezdve alapvetően ütközik az orosz és a nyugati stratégia - hangsúlyozta.

Az oroszok bejelentették, hogy hajlandók együttműködni a különböző ellenzéki erőkkel. Az ellenzék először nemet mondott, majd egyértelművé vált, hogy nem lehet így nemet mondani az oroszoknak, így igent mondtak. De a valóságban az oroszok egyértelműen a Síita félholdat - Iránt, Irakot, Szíriát és a Hezbollahot - támogatják. Ezt célozza a bagdadi parancsnokság is, míg a nyugatiak a szunnitákat - ismertette.

A jelenlegi szíriai helyzetnek olyan következménye van, hogy egyrészt kiéleződött az arab-izraeli szembenállás, másrészt a síita-szunnita szembenállás, harmadrészt pedig az orosz-amerikai, orosz-nyugati szembenállás - emelte ki.

Teljesen új vetületeket kapott a szíriai helyzet, ahol az orosz alapvető cél a bázisok és a befolyás megtartása. Aszad megtartása is fontos, de nem az első, hanem valószínűleg csak a második orosz stratégiai cél - véli Nógrádi György.

Az oroszok elmúlt időszakban tanúsított lépései egyfajta erődemonstrációnak számítanak, mivel be akarják bizonyítani, hogy a szovjetunió utódállama Oroszország, és nem hagyják, hogy valamennyi bázisukat elvegyék. Másrészt azt szeretnék bizonyítani, hogy Oroszország bár meggyengült, de továbbra is globális játékos. Harmadrészt pedig azt, hogy lehet, hogy az orosz gazdaság inog - az infláció 15 százalék, a bankkamat az egekbe ment, a rubel mélyrepülésben van -, de Oroszország stratégiai pozíciói Ukrajnában, Szíriában és a világ néhány egyéb pontján bármi áron meg akarja tartani - fogalmazott.

Az egynapos müncheni biztonságpolitikai konferencia - ahol részt vett Zurinda volt szlovák miniszterelnök, orosz volt gazdasági miniszter, ukrán frakcióvezető, osztrák volt államtitkár, Bajorország jelenlegi rendőrfőnöke - két témát tárgyalt. Az egyik az orosz-ukrán konfliktus volt, a másik pedig a migránskérdés.

Kiemelték, hogy a "Megoldjuk" merkeli idézet nagyon jó, de nem lehet végrehajtani. Megállapították, hogy csak idén eddig 380 ezer migráns érkezett Bajorországba. Ez több, mint ahány migráns tavaly összesen Németországba ment. Látványossá váltak az ellentétek München és Berlin között, és a bajor rendőrfőnök bejelentette, hogy fegyveres támadást vár a bajor rendőrség ellen.

Közölte: lehetetlen megmondani, hogy a migránsok közül jelenleg ki, hol, mit csinál. Azt mondta, hogy Münchenben 27 százalék olyan külföldi él, akinek még német útlevele sincs, és a helyzet átláthatatlan. Azt mondta, hogy eddig azért nem volt nagyobb katasztrófa Bajorországban, mert a titkosszolgálat, a rendőrség és a szerencse jól együttműködött - ismertette Nógrádi György.

Az orosz-ukrán konfliktusról rendkívül megoszlottak a vélemények. A jelenlegi NATO-sok egyértelműen felsorakoztak Ukrajna mögé, míg a német álláspont sokkal differenciáltabb volt, és közelebb állt az oroszokhoz - fogalmazott a biztonságpolitikai szakértő.

Hanganyag: Domanits András