Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Szélsőséges iszlamisták bezárásra kényszerítettek egy koedukált egyetemet Jemenben

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Szélsőséges iszlamista fegyveresek erővel bezártak egy koedukált egyetemet a jemeni Ádenben, miután az intézmény nem tett eleget a felszólításuknak és nem vetett véget a különböző nemű diákok együttes oktatásának - közölték helyi lakosok hétfőn.

A katonai járművekkel érkezett férfiak fegyverrel az egyetem elhagyására kényszerítették a hallgatókat, majd bezárták az államtudományi kar épületének főbejáratát.

Az iszlamisták néhány héttel ezelőtt röpiratokban követelték, hogy az ádeni egyetemen vessenek véget a koedukált óráknak és a zeneoktatásnak, s emellett vezessenek be kötelező imát a felsőoktatási intézményben. Ezeket a röplapokat az egyetem több karán kiragasztották és az utcán is osztogatták.

A szöveg szerzői azzal fenyegettek, hogy amennyiben nem teljesítik a követeléseiket, Molotov-koktélos és pokolgépes támadásokat fognak végrehajtani - tudatták diákok az AFP francia hírügynökséggel.

A röplapok fejlécén az "Iszlám Állam - Áden Viláját" (törökül vilajet, magyarul tartomány) felirat volt látható, alatta azonban az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat fekete zászlója állt.

Helyi lakosok szerint az al-Kaida jelenléte egyre láthatóbbá vált Ádenben, amióta a kormányerők júliusban visszafoglalták az ország második legnagyobb városát a síita húszi lázadóktól.

Az Ádeni-öböl partján fekvő Jemenben hónapok óta harcolnak egymással az Irán támogatását élvező húszi lázadók és az előlük annak idején külföldre menekült Abed Rabbo Manszúr Hádi elnök erői. Szaúd-Arábia a felkelők visszaszorítása érdekében nyolc arab ország támogatásával márciusban légi hadműveleteket indított.