Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Hónapokig nem indulnak Egyiptomba orosz repülőjáratok

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Várhatóan több hónapig nem közlekedhetnek majd utasszállító repülőjáratok Oroszország és Egyiptom között - közölte Szergej Ivanov, az orosz elnöki hivatal vezetője.

Ivanov kedden az Interfax orosz hírügynökségnek úgy nyilatkozott, egyelőre nem tudja megmondani, hogy pontosan meddig lesz érvényben az orosz utasszállító gép október 31-i egyiptomi lezuhanása után elrendelt repülési tilalom, de a jelen állás szerint "legalább több hónapig" fog tartani az "óvintézkedés".

Az orosz elnöki hivatal vezetője egyúttal a biztonsági intézkedések javítását szorgalmazta Sarm-es-Sejk, a másik népszerű vörös-tengeri üdülőhely, Hurghada, valamint az egyiptomi főváros, Kairó repterein. A felfüggesztett orosz járatok elsősorban ezen három repteret használták.

Azt illetően az orosz kormány továbbra sem foglalt állást, hogy mi okozhatta a Kogalymavia (nemzetközi nevén Metrojet) nevű orosz légitársaság Sarm-es-Sejkből Szentpétervárra tartó gépének október 31-i tragédiáját, amelyben 224-en vesztették életüket.

Korábban több nyugati kormány is azt valószínűsítette, hogy merénylet okozta az orosz gép tragédiáját. Számos ország ezért felfüggesztette a Sarm-es-Sejkbe irányuló légi forgalmát, ami kényesen érinti az idegenforgalomtól jelentősen függő egyiptomi gazdaságot. Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet magára vállalta az állítólagos merénylet elkövetését, azt hangoztatva, hogy az megtorlás Oroszország szíriai beavatkozásáért.

Egyiptom és Oroszország viszont nem erősítette meg, hogy pokolgépes támadás miatt zuhant volna le az orosz repülőgép. Ettől függetlenül Moszkva a múlt héten felfüggesztette a Sarm-es-Sejkbe tartó menetrend szerinti járatokat, és külön légihídon hozta haza a Vörös-tenger partján fekvő üdülőhelyről ott rekedt állampolgárait. Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök pedig hétfőn első ízben elismerte, nem zárható ki, hogy terrorakció történt.