Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Külföldön vizsgálják a lezuhant orosz gép feketedobozát

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Külföldön vizsgálják meg az Egyiptomban szerencsétlenül járt orosz gép pilótafülkéjének hangrögzítő berendezése (Cockpit Voice Recorder, CVR) által készített felvételt, hogy fényt derítsenek az utolsó másodpercekben hallható, egyelőre ismeretlen hang eredetére - adta hírül pénteken honlapján az al-Ahrám című egyiptomi napilap.

Az újságnak a polgári légi közlekedésügyi miniszter, Hoszám Kámel nyilatkozott, aki elmondta, hogy a hang eredetének meghatározásához olyan műszerekre van szükség, amelyek "a legtöbb országnak nem állnak rendelkezésére". A fekete doboz utolsó hét másodpercnyi hanganyagát ezért egy olyan országba szállítják, amelyik gyárt az említett szerkezettel ellátott repülőket.

Kámel nem nevezte meg a szóban forgó államot, azt ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az eredeti felvétel Egyiptomban marad.

Elmondta továbbá, hogy a repülőgép roncsait két napon belül a szerencsétlenség helyszínéről átszállítják a kairói repülőtér valamelyik hangárjába, ahol további vizsgálatokat fognak végezni rajtuk.

Kámel hangsúlyozta, hogy az - egyiptomi, orosz, francia, ír és német szakértőkből álló - vizsgálóbizottság továbbra is csak az információgyűjtésnél, és a részletek tanulmányozásánál tart. Hozzátette, hogy a tragédiát kiváltó ok vagy okok utáni kutatás során minden eshetőséget szem előtt tartanak.

Ez utóbbiak közé sorolta a műszaki hiba vagy egy szabotázsakció lehetőségét, de elmondása szerint elképzelhető az is, hogy az utasok csomagjai között kell keresni a szerencsétlenség okozóját. Kamál szerint nincs kizárva például, hogy a Vörös-tenger partjáról hazatérő búvárok egyikének oxigénpalackja vagy egy autóakkumulátor robbant fel. Ezek a magasnyomású tárgyak megsérülhetnek a légi járműben kialakult nyomáskülönbség miatt, ami akár egy detonációt is eredményezhet.

A vizsgálóbizottság elnöke, Ajman el-Mokaddem is a lehetőségek közé sorolta múlt szombati sajtótájékoztatóján, hogy valamely utas csomagjában repült a levegőbe egy lítium alapú akkumulátor. Egyiptomi tisztségviselők korábban hangsúlyozták, hogy a nyomáskülönbség miatt egy kisebb detonáció is elég lehetett ahhoz, hogy a repülőgép oldalfala felszakadjon.

A polgári repülésért felelős miniszter nemtetszését fejezte ki egyes országok és külföldi sajtóorgánumok eljárásával kapcsolatban, utalva arra, hogy a vizsgálatok eredményének ismertetése előtti következtetések miatt alakult ki az Egyiptomban jelenleg uralkodó "furcsa légkör".

A szerencsétlenül járt orosz gép október 31-én zuhant le, 23 perccel azután, hogy Sarm-es-Sejkből felszállt Szentpétervár irányába. Számos ország határozatlan időre leállította a vörös-tengeri üdülőközpontba és más egyiptomi városokba irányuló járatait, miután egyre nő a gyanúja annak, hogy a tragédiát egy terroristák által a repülőre juttatott pokolgép okozhatta.

"Azt kértük, hogyha bármely országnak valamilyen információi vannak, segítse a vizsgálóbizottság munkáját azzal, hogy megosszák vele értesüléseiket, de eddig senki nem osztott velünk meg semmit" - mondta Kámel.