Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A szlovák politikai elit is elítélte a merényleteket

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Szlovákiában mind a három legfőbb közjogi méltóság, az összes parlamenti párt vezetése és az érdemi támogatottsággal rendelkező más politikai csoportosulások szinte mindegyike, köztük a Magyar Közösség Pártja (MKP) is, nyilatkozatban ítélte el szombaton a párizsi merényleteket.

A párizsi terrortámadások után Európának még nagyobb egységre és valós akcióképességre van szüksége - jelentette ki szombaton Andrej Kiska szlovák államfő, aki a francia népnek részvétét nyilvánítva olyan sokkoló és szomorú eseménynek minősítette a merényleteket, amellyel az elkövetők célja a félelem és a gyűlölet gerjesztése volt.

Peter Pellegrini, a pozsonyi törvényhozás elnöke Franciaországot a szabadság, az egyenlőség és a testvériség bölcsőjének nevezve elítélte a "barbár tetteket". Részvéte és szolidaritása jeléül úgy döntött, hogy szombat éjjel a pozsonyi várat a francia trikolór színeiben világítsák ki.

Robert Fico szlovák kormányfő aki a francia miniszterelnöknek címzett részvéttáviratában gyáva és hidegvérrel elkövetett szégyentelen terrorista tettnek minősítette a merényleteket, szombaton rendkívüli sajtóértekezleten számolt be a párizsi merényletekre adott biztonsági intézkedésekről. Elmondta: bár Szlovákia esetében egyelőre nem lehet a biztonsági helyzet romlásáról beszélni, megelőző intézkedésként pénteken éjféltől megerősítették az ország határainak védelmét, ez elsősorban az Ukrajnával és Magyarországgal közös határszakasz, illetve a menekülttáborok fokozott megfigyelését jelenti.

A szlovák miniszterelnök a sajtónyilatkozat után részt vett a kormány biztonsági tanácsának rendkívüli ülésén. Ezen ugyan nem született döntés arról, hogy magasabb szintre emelnék az ország fenyegetettségét jelző mutatót, ám határozatot hoztak arról, hogy megerősítik a rendőri jelenlétet a közeljövőben esedékes tömegrendezvényeken, valamint arról is, hogy az egyes minisztériumok saját hatáskörükben válságstábokat állítanak össze a stratégiai fontosságú létesítmények védelmével összefüggésben.