Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Argentínában megkezdődött az elnökválasztás második fordulója

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Megkezdődött Argentínában vasárnap az elnökválasztás második fordulója: a szavazásra jogosultak az első fordulóban legtöbb szavazatot szerzett két politikus, Daniel Scioli, a kormányzó balközép párt és Mauricio Macri konzervatív ellenzéki jelölt között választhatnak.

A szavazásra jogosult közel 32 millió ember 13 ezer választókörzetben voksolhat, a szavazás helyi idő szerint hat óráig (közép-európai idő szerint 22 óráig) tart, előzetes eredmény nem sokkal később várható.

Az egy hónappal ezelőtt tartott első fordulót szoros eredménnyel Daniel Scioli, a kormányzó balközép Front a Győzelemért (FpV) párt jelöltje szerezte, és a balközéptől a jobboldalig terjedő széles pártszövetség által támogatott Mauricio Macri, Buneos Aires polgármestere lett a második. Az elmúlt napokban készült közvélemény-kutatások szerint Scioli támogatói 8-10 százalékkal kevesebben vannak Macri híveinél.

Scoli, a Buenos Airest körülölelő, azonos nevű tartomány kormányzója többször értésre adta, hogy megválasztásakor folytatni fogja a kormány politikáját, de némi változásokat is eszközölne. Macrit ugyanakkor a jelenlegi hatalom ádáz ellenségének tartják. Elemzők szerint győzelme esetén az Egyesült Államokhoz és Európához fűződő kapcsolatok szorosabbá vétele válik az ország egyik prioritásává.

A második forduló előtti tévévitában a Cristina Kirchner leköszönő államfő által támogatott Daniel Scioli "az országot fenyegető veszélynek" nevezte Macrit és gazdaságpolitikai nézeteit. Õ viszont azzal vádolta ellenfelét, hogy "hazudik" az argentinoknak, a kormány szemére pedig azt vetette, hogy eljátszotta Argentína hitelét.

A két, egymással szögesen ellentétes politikai nézeteket valló politikus között azonban sok a közös: mindketten olasz gyökerekkel rendelkeznek, jómódú család sarjai, rajonganak az élsportért, ráadásul mindkettejük felesége a divatszakmában mozog. Az 58 éves Scioli hajdan többszörös motorcsónak-világbajnok volt, és jelenleg Buenos Aires jómódú külvárosának első osztályú futsal klubjában, a Villa La Natában játszik, míg az 56 éves mérnök végzettségű Macri a Boca Juniors nevű legendás argentin futballklub elnökeként szerzett magának hírnevet.