Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Lavrov: nagyon úgy fest, mintha provokáció lett volna

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Provokációként értékelte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, hogy a török légierő kedden lelőtt egy Szu-24-est. A történtekre válaszul Moszkva rakétavédelmi rendszert telepít Szíriába.

"Megközelítette a török légteret, azonnal forduljon délnek!" - hallható a török légierő által tegnap este nyilvánosságra hozott felvételen. Ankara szerint ez a figyelmeztetés rádión harminc másodpercenként, összesen öt percen keresztül vagyis 10-szer hangzott el, miután a török F-16-osok a levegőbe emelkedtek az ország légtérbe belépett Szu-24-es orosz vadászbombázó miatt.

Az orosz gép navigátora, Konsztantyin Murahtyin százados, akit a gép keddi lelövése után szíriai és orosz különleges egységek menekítettek ki a harci övezetből tegnap azt állította, nem kaptak figyelmeztetést a török légierőtől, és nem sértették meg Törökország légterét. Az eset óta folyamatos az üzengetés Ankara és Moszkva között, a két fél egymást vádolja, illetve egymás állításait cáfolja - kölcsönösen. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, amerikai kollégájával, John Kerryvel folytatott telefonbeszélgetése során azt mondta, az orosz harci gép lelövésével megsértették azt a megállapodást, amely az Egyesült Államok és Oroszország Szíriában párhuzamosan légicsapásokat végrehajtó gépeinek repülési biztonságát hivatott szavatolni.

"Komoly kétségeink vannak azzal kapcsolatban, hogy ez egy rögtönzött akció volt. Ez nagyon úgy fest, mintha provokáció lenne. Nem áll szándékunkban háborúzni Törökországgal, a hozzáállásunk a török néphez nem változott, azonban számtalan kérdésünk van az akcióval kapcsolatban a jelenlegi vezetés felé" - nyilatkozta tegnap az orosz külügyminiszter, aki korábban török kollégájának arról beszélt, az orosz vadászbombázó lelövésének komoly következményei lesznek a két ország kapcsolataira nézve. Recep Tayyip Erdogan török államfő egy üzleti fórumon elmondott beszédében csillapítani próbálta az egyre súlyosabb diplomáciai konfliktust.

"Törökország nem támogatja a feszültséget, válságot, vagy ellenségeskedést. Törökország mindig a béke, a diplomácia és a párbeszéd pártján állt, és továbbra is ilyen hozzáállást tanúsítunk." Korábban török illetékesek jelezték, az elmúlt hetek sorozatos légtérsértéseire adott figyelmeztetéseket nem vették komolyan. Moszkva bejelentette, rakétavédelmi rendszert telepít a szíriai Latakia tartományban lévő orosz légitámaszpontra.

Hanganyag: Király István Dániel