Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Putyin továbbra sem áll szóba a török elnökkel

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Oroszország január 1-jétől felfüggeszti a török állampolgárok vízummentességét - jelentette be Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken Moszkvában, három nappal azután, hogy Törökország lelőtte az orosz légierő egyik gépét a szíriai határnál. Az orosz parlament alsóházának elnöke úgy vélekedett, Moszkvának joga van katonai válaszlépésre is. Törökország pénteken leállította szíriai berepüléseit, a török kormányfő pedig közölte, együttműködnek Moszkvával a feszültség enyhítése érdekében.

Szergej Lavrov a törökök vízummentességét érintő lépéssel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy Moszkva kifejezetten aggódik a Törökországban fennálló terrorveszély miatt, ami közvetlen hatással bír Oroszország biztonságára és annak állampolgáraira. "Mindenféle irányba utaznak fegyveresek Törökországon keresztül" - mondta az orosz tárcavezető.

Szergej Nariskin, az orosz parlament alsóházának elnöke Bukarestben - a Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködési Szervezet parlamenti közgyűlésén vett részt - a román Digi24 hírtelevíziónak nyilatkozva úgy vélekedett: a vadászgép lelövése gyilkos tett Törökország vezetése részéről, és ezt a tettet meg kell büntetni. Hozzátette, hogy Oroszország a nemzetközi jognak megfelelő lépéseket megteszi, de katonai válaszlépéshez is joga van. Emlékeztetett, hogy növelték a katonai kiadásokat az Sz-400-as légvédelmi rakétarendszer szíriai telepítése érdekében. Ennek feladata biztosítani az orosz repülőgépek biztonságát, amelyeknek meg kell semmisíteniük az Iszlám Állam és a Szíria területén tevékenykedő egyéb terrorista szervezetek infrastruktúráját.

Nariskin elmondta, hogy Moszkva gazdasági szankciókra is készül Ankarával szemben, és úgy vélte, hogy azok arányosak lesznek azzal, amit a török vezetőség tett. Ankara tudatában kell legyen annak, hogy a vadászgép lelövése sokat ártott az orosz-török kapcsolatoknak - hangsúlyozta.

Jurij Usakov orosz elnöki tanácsadó Moszkvában azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nem akar beszélni török kollégájával, Recep Tayyip Erdogannal, mivel Ankara nem hajlandó bocsánatot kérni a vadászbombázó lelövéséért. Usakov hozzátette: Moszkva megkapta a török fél felkérését egy lehetséges találkozóra a november 30-i párizsi klímacsúcs keretében.

A török elnök pénteken hangsúlyozta, hogy nem akar ártani a török-orosz kapcsolatoknak. "Személyesen szeretnék találkozni Putyinnal Párizsban, hogy megbeszéljük a két ország viszonyát" - mondta Erdogan. Ugyanakkor arra figyelmeztette az orosz elnököt, hogy "ne játsszon a tűzzel".

A Hürriyet című török napilap pénteken arról számolt be, hogy Ankara ideiglenesen leállította a török légierőnek a szíriai légtérben végrehajtott berepüléseit, amelyek az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges iszlamista terrorszervezet elleni nemzetközi koalíciós műveletek részét képezik. Az újság diplomáciai forrásokra hivatkozó értesülései szerint a döntést "Oroszországgal egyetértésben hozták meg", és Moszkva állítólag szintén "leállította a török határ közelében folytatott saját légi műveleteit". Az AFP francia hírügynökség megkeresésére a török kormány nem reagált a lap értesüléseire.

A török miniszterelnök pénteken azt mondta, hogy Törökország együttműködik Oroszországgal az orosz vadászgép lelövése nyomán támadt feszültségek enyhítéséért. Ahmet Davutoglu a The Times című tekintélyes konzervatív brit napilap pénteki számának véleményrovatában megjelent cikkében hangsúlyozta: nem irányult és továbbra sem irányul egyetlen adott ország ellen az a tény, hogy Törökország "saját légterében" lelőtt egy "azonosítatlan" repülőgépet. A török fél az érvényes szabályok alapján járt el felségterülete integritásának védelmében.

Davutoglu szerint ugyanakkor nem szabad hagyni, hogy a figyelem elterelődjék arról az ügyről, amely egyesíti a nemzetközi közösséget, mert ennek egyetlen nyertese az Iszlám Állam és a szíriai rezsim lenne. A dzsihadista szervezet és a szíriai rezsim "szimbiózisszerű kapcsolata" tartja ugyanis mindkettőt életben - fogalmazott a török miniszterelnök.

Az ENSZ szíriai különmegbízottja pénteken Stockholmban arra figyelmeztetett, hogy az orosz vadászbombázó lelövése hátráltatja a békefolyamatot a polgárháború sújtotta közel-keleti országban. A gép lelövése "biztosan nem segített, sőt nagy valószínűséggel bonyolította" a politikai folyamatot Szíriában - közölte Staffan de Mistura.

Szíriai vezetők és szakértők úgy vélik, hogy Törökország Bassár el-Aszad szíriai elnöknek tett jót az orosz vadászbombázó lelövésével, mert Moszkva azóta nyíltan szembehelyezkedik a szíriai rendszer ellenlábasával, Ankarával, és egyre alaposabban vesz részt a lázadók elleni fellépésben - írta elemzésében az AFP francia hírügynökség. Aszad elnök akár köszönő táviratot is küldhetne Erdogannak, hiszen "a mi javunkra billentette Moszkva álláspontját" - mondta tréfálkozva egy hatalomhoz közel álló szíriai politikus.