Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Az elnök kemény kézzel védené a demokráciát Venezuelában

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Nicolás Maduro venezuelai elnök azt ígérte, hogy kemény kézzel fogja megvédeni az ország stabilitását és a demokráciát az ellenzékkel szemben, miután az a frissen szerzett parlamenti többsége nyomán felvetette az államfő eltávolítását.

Maduro a közszolgálati tévének helyi idő szerint kedden telefonon nyilatkozva azt is elmondta, hogy az ellenzék nem fogja tudni visszahívni őt, vagy megingatni a hatalmát.

Az ellenzéki többségű parlamentet az elnök "dinoszauruszokkal teli jobboldali" intézménynek nevezte, és bejelentette, hogy szerdán átalakítja kabinetjét. Szavai szerint forradalmi kormányt mutat be, hogy gyorsan alkalmazkodjanak az ország új politikai helyzetéhez.

Az új venezuelai parlament, amelyben 17 év után először került kisebbségbe a néhai Hugo Chávez elnök által létrehozott, Maduro mögött álló Venezuelai Egyesült Szocialista Párt (PSUV), kedden tartotta alakuló ülését.

A parlament újonnan megválasztott elnöke, az ellenzéki Henry Ramos közölte, hogy - miként a kampányban ígérték - visszaszerezték "a törvényhozás függetlenségét", miután a parlament "eddig az elnöki palota hangosbemondója, a végrehajtói hatalom visszhangzója volt".

Az ellenzéki képviselők közül többen is korrupcióval vádolták a PSUV-t az ülésen, Ramos pedig - a szocialista képviselők ellenkezésére - közölte, hogy "a dolgok megváltoztak" a törvényhozásban. Ennek jeleként eltávolították Hugo Chávez portréját is, amely eddig az ülésteremben volt kihelyezve.

Beszámolók szerint évek óta először fordulhatott elő az is a caracasi parlamentben, hogy riporterek szabadon készíthettek interjúkat a képviselőkkel, és korlátozások nélkül járhattak fel-alá az épületben.

A PSUV képviselői heves vitát követően - eljárási szabálytalanságokra hivatkozva - végül kivonultak az alakuló ülésről.

A december 6-i választásokon a Demokratikus Egység Kerekasztala elnevezésű ellenzéki pártkoalíció kétharmados többséget szerzett a súlyos gazdasági nehézségekkel, hatalmas inflációval és kiterjedt - egyebek mellett olyan alapvető termékeket, mint az étolajat és a WC-papírt is érintő - áruhiánnyal küzdő országban, amely egyébként a világ legnagyobb ismert kőolajkészletével rendelkezik.

Ugyanakkor hivatalosan egyelőre nincs meg az ellenzék kétharmados többsége - amellyel például Maduro elmozdítását vagy az alkotmány módosítását kezdeményezhetnék -, miután három ellenzéki képviselő győzelmének törvényességét a legfelsőbb bíróság megkérdőjelezte.