Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Amerikai felderítőgépek szálltak fel Japánból

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Amerikai felderítő repülőgépek szálltak fel a Japán déli részén található amerikai támaszpontról csütörtökön, egy nappal az után, hogy Phenjan saját állítása szerint hidrogénbombát robbantott.

Az Okinava szigetén lévő Kadena bázisról legalább három gépet láttak felszállni. Pontos küldetésük nem ismert, de az AP amerikai hírügynökség szerint az lehet a feladatuk, hogy megpróbálják megállapítani, mi is történt pontosan Észak-Koreában. Az egyik repülő ugyanis egy kifejezetten fegyverzetkorlátozási megállapodások ellenőrzésére szolgáló, RC-135S típus.

A Fehér Ház szóvivője korábban arról számolt be, hogy az Egyesült Államok további bizonyítékokat gyűjt, és együttműködik a térség országaival, hogy feltárják, mi igaz a phenjani bejelentésből.

Japán már bejelentette: repülőgépei nem találtak az állítólagos észak-korai atomkísérletből származó radioaktív anyagot a 3 és 10 kilométeres magasság között gyűjtött pormintákban. A szigetország atomügyi hivatala arról is beszámolt, hogy az országszerte elhelyezett 300 mérőállomás egyike sem jelzett megemelkedett sugárzási szintet.

Közben Dél-Korea első válaszintézkedésként bejelentette: korlátozásokat vezet be az Észak-Koreával közösen üzemeltetett keszongi ipari parkban. Akinek nincs közvetlen köze az ott folyó munkához, azok mostantól nem léphetnek be a létesítménybe. Sem az ott működő cégek ügyfelei, sem potenciális vevői, sem a nekik dolgozó szolgáltató cégek munkatársai.

A demarkációs vonal északi oldalán található keszongi ipari parkban mintegy 120 dél-koreai cég, jobbára kis- és közepes vállalkozások gyártanak termékeket, divatcikkeket, kiegészítőket olcsó, észak-koreai munkaerővel. A kommunista ország 53 ezer állampolgára dolgozik a telepen.