Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Cirkuszba hívott meg 2000 hajléktalant a pápa

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Cirkuszba hívott meg 2000 hajléktalant Ferenc pápa.

Mint a katolikus egyházfő főalamizsnása, Konrad Krajewski közölte, a római Rony Roller cirkusz teljes nézőterét lefoglalták a fedél nélküliek számára a csütörtök délutáni előadásra.

Az előadást azok a cirkuszművészek ajánlották fel, akiket nemrég fogadott általános kihallgatáson Ferenc pápa - közölte Krajewski püspök.

A produkció egy Rómában élő hajléktalan spanyol énekes-dalszerző pápához írt dalával kezdődik - közölte a főalamizsnás.

Az előadásra érkező hajléktalanok egészségügyi vizsgálatot, illetve ellátást is kérhetnek a cirkusz mellett felállított mozgó orvosi rendelőkben.

A katolikus egyházfő korábban koncertre és a Sixtus-kápolna megtekintésre is meghívta a Vatikánba a Szentszék környékén élő hajléktalanokat. Zuhanyozót és fodrászatot is nyitottak nekik a Vatikán árkádjai alatt, hálózsákokat és turisták által elhagyott esernyőket osztottak szét közöttük.

Wellness hétvégék belföldön

Kényeztető wellness csomagok, töltődjön és szépüljön itthon!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi díszbe öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.