Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Felkeresi a római zsinagógát Ferenc pápa

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Várakozás előzi meg Ferenc pápa látogatását a római zsinagógába vasárnap délután. Ferenc pápa a harmadik egyházfő, aki az olasz főváros zsinagógájába látogat.

Ferenc pápát Riccardo Di Segni főrabbi, a római zsidó közösség vezetője fogadja. Európa egyik legnagyobb zsinagógájában a római és az olaszországi zsidó közösség, valamint a nemzetközi zsidóság tagjai is jelen lesznek. A főrabbi és a pápa beszédet mond. Háromszáz újságíró akkreditáltatta magát az eseményre.

Az első pápa, aki zsinagógába látogatott és éppen a rómaiba, II. János Pál volt, hat évvel pápává választása után, 1986. április 13-án. Az akkori főrabbi Elio Toaff, a holokauszt túlélője fogadta a lengyel pápát. A német XVI. Benedek 2010. január 17-én látogatott el a római zsinagógába.

Ugyanezen a napon keresi fel Ferenc pápa is a római zsinagógát. Olaszországban január 17. a zsidó-keresztény párbeszéd napja. A január 17. dátum közel esik a január 27-i holokauszt emléknaphoz is.

Ferenc pápa látogatása nem sokkal követi a Nostra Aetate (Korunkban) kezdetű nyilatkozat megjelenésének ötvenedik évfordulóját. A Nostra Aetate az 1965-ben véget ért II. Vatikáni Zsinat történelmi záródokumentumaként ismert, a katolikus egyháznak a nem keresztény vallásokkal, mindenekelőtt a zsidósággal való kapcsolatáról. Az évforduló alkalmából a zsidókkal való vallási kapcsolatokért felelős vatikáni bizottság decemberben dokumentumot bocsátott ki, amely közös fellépést sürgetett a zsidókkal szembeni faji megkülönböztetés és az antiszemitizmus minden megnyilvánulása ellen. A dokumentum arra is kitér, hogy a katolikusoknak nem szabadna a zsidók áttérítésére törekedniük.

Amikor 2013 októberében, a római zsidók deportálásának hetvenedik évfordulóján, Ferenc pápa a római főrabbit fogadta a Vatikánban, az egyházfő kijelentette: "ellentmondásnak számít, ha egy keresztény antiszemita. Gyökerei a zsidóságban húzódnak: egy keresztény nem lehet antiszemita. Az antiszemita érzelmek súlyosan sértik Istent".

Ferenc pápa első külföldi útja (a még elődje programjában szereplő brazíliai utat nem számítva) a Szentföldre vezetett 2014 májusában.

"Ferenc pápa látogatása a római zsinagógába azért különbözik elődjeiétől, mivel ő az első egyházfő, aki a pápává választása előtt már közös könyvet adott ki egy rabbival folytatott párbeszédről" - nyilatkozta az említett könyvben szereplő rabbi, Abraham Skorka a Buenos Airesben működő Latin-Amerikai Rabbiképző Szeminárium rektora, aki Ferenc pápa személyes barátja és a Szentföldre is elkísérte. Bruno Forte érsek, az olasz püspöki kar (Cei) a zsidósággal való párbeszédért felelős bizottságának elnöke szerint Ferenc pápa vasárnapi látogatását az a "gazdag személyes kapcsolat" teszi rendkívülivé, amelyet már Buenos Aires érsekeként a zsidósággal alakított ki.

A pápának a római zsinagógába való látogatása számos kérdést érinthet. Riccardo Di Segni az izraeli sajtónak nyilatkozva azon reményét fejezte ki, hogy Ferenc pápa beszédében kijelenti, hogy a keresztényeknek nem kell áttérítenie a zsidókat. Téma lehet az is, hogy január elején életbe lépett a Vatikán és a Palesztin Hatóság június végén aláírt megállapodása, amellyel a Szentszék államként ismerte el Palesztinát. Ez ellen Izrael tiltakozott.

Az 1901-1904 között épített római zsinagóga az egykori gettóban emelkedik. Róma minden pontjáról látni magas kupoláját. A zsinagóga a Rómát kettészelő Tevere-folyó egyik partján található, légvonalban pontosan szemben a folyó túloldalán emelkedő Szent Péter-bazilikával.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!