Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Szijjártó: visszautasítjuk az osztrák kancellár zsarolását

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az osztrák kancellár alattomos zsarolását, miszerint, aki nem akar bevándorlókat befogadni, kevesebb EU-s forrást kapjon, határozottan visszautasítjuk - fogalmazott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Az illegális bevándorlási válság lassan egy éve tart. Az osztrák kancellár most bejelentette, hogy Ausztria változtat a nyitott kapuk politikáján, és szigorításokat vezet be. Jobb később, mint soha - áll a közleményben.

Az illegális bevándorlás azonban sokkal súlyosabb probléma annál, minthogy Európa egy éven keresztül az úgynevezett politikai korrektség foglya legyen. Ez a politikai korrektség valójában inkorrektség, mert nem arról beszél, amit mindenki lát, elhallgatja a valóságot, és megbélyegzi azokat, akik az igazat mondják - fogalmazott Szijjártó Péter.

A magyar kormány a kezdetektől azt mondja, amit gondol, és azt teszi, amit mond. Kiderült, hogy a velünk szembeni kritikák alaptalanok voltak, csak a magyar út járható. Az illegális bevándorlóknak nem egy új európai életet kell adnunk, hanem abban kell segítenünk, hogy a régi életüket visszakaphassák a szülőföldjükön.

Az osztrák kancellár alattomos zsarolását, miszerint, aki nem akar bevándorlókat befogadni, kevesebb EU-s forrást kapjon, határozottan visszautasítjuk. Magyarország teljesítette azokat a feltételeket, amelyek alapján jogosult az uniós forrásokra, ehhez az illegális bevándorlásnak semmi köze sincs - írta a külgazdasági és külügyminiszter.

Ha az európai vezetők egymás zsarolásával töltik az idejüket, akkor gyengítik Európát, ez megengedhetetlen és elfogadhatatlan. Különösen válságokkal terhelt időszakban - zárul a közlemény.

Városlátogatások

Itt a tavasz, a városlátogatások ideje. Fedezze fel velünk Európa legizgalmasabb városait!

Őszi ajánlatok a Balatonpartról

Strandolás, wellness, fesztiválok, borok, jó falatok - mindez egy helyen.