Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Földig rombolták a legrégebbi keresztény monostort Irakban

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet földig rombolta az iraki Moszul közelében található legrégebbi, időszámításunk szerint 595 körül alapított Szent Illés monostort - jelentette szerdán az AP hírügynökség.

Az IÁ eddig már számos ókori műemléket semmisített meg az általa meghódított iraki és szíriai területeken.

Az amerikai hírügynökség - az alapján, hogy egyházi vezetők és közel-keleti műemlékvédők félelmüknek adtak hangot a monostor sorsával kapcsolatban - megbízta a műholdfelvételek készítésével foglalkozó DigitalGlobe céget azzal, hogy készítsen nagyfelbontású képeket a műemlékről. Az elkészült fotók és a helyről korábban készült képek összehasonlítása alapján bebizonyosodott, hogy az IÁ - amely 2014 júniusában foglalta el a második legnagyobb iraki várost, a Bagdadtól 350 kilométerre északra lévő Moszult - lerombolta a város mellett egy dombon elterülő monostort. Stephen Wood műholdképelemző szakember, az Allsource Analysis cég vezetője 2014 augusztusa és szeptembere közé teszi a barbár tett véghezvitelét.

A monostort Mar Elia asszír szerzetes alapította, és a nevét is róla kapta (nem tévesztendő össze az időszámításunk előtti 9. században élt Illés prófétával). A monostort a 17. században renoválták, de Tahmaz Nadir perzsa tábornok 1743-ban leromboltatta, és az ott élő 150 szerzetest megölette, mert nem voltak hajlandók áttérni az iszlám hitre. Az épület néhány helyiségét a 20. század elején részlegesen helyreállították. A félig romos épület sok évszázadon át keresztény zarándokhely volt. Az iraki háború után az országot megszálló amerikai erők őrizték a monostort, a katonák látogatni kezdték és valamennyire gondozták. A helyet kerítéssel körbevették, és tábori lelkészek szervezett látogatásokon mutatták be a katonáknak.

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi díszbe öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.

Wellness hétvégék belföldön

Kényeztető wellness csomagok, töltődjön és szépüljön itthon!