Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Izrael biztonsági kerítést épít jordániai határára

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Izrael biztonsági kerítés építésébe kezdett Jordániával közös határán - értesült a Maarív című újság honlapja szerdán.

Az új, masszív kerítés első, harminc kilométeres szakasza Eilattól, a Vörös-tenger partján fekvő kikötővárostól halad majd északi irányban a Timna-völgyig, ahol egy új repülőteret létesítenek. A határ megerősítését a védelmi minisztérium építési osztályának irányításával végzik.

Izrael a Jordániával közös kétszáznegyven kilométeres határának kivételével már mindegyik szárazföldi határán létrehozott védelmi kerítésrendszert, és 2015-ben a jeruzsálemi kormány elhatározta, hogy ezen az utolsó határon is kerítést építenek.

A tervek szerint már az idén befejezik a Timna-völgyig tartó első szakaszt, amelynek háromszáz millió sékeles (mintegy huszonkét milliárd forintos) költségét a védelmi tárca egy erre a célra átutalt keretből fedezi. A munkálatokat Erán Ofír dandártábornok vezeti, aki korábban az egyiptomi határon és a Golán-fennsíkon is felelt már az ottani kerítésrendszerek felépítéséért.

A legmodernebb technológiai eszközökkel felszerelt, öt méter magas fémkerítés mellett utakat, őrtornyokat, és megfigyelő helyiségeket is terveztek, hasonlóképpen az utóbbi években kialakított többi határszakaszhoz. A Timnánál épülő új, Ilán Ramón űrhajós nevét viselő repülőtérnél további különleges védelmi eszközöket is alkalmaznak.