Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Nyoma veszett az al-Dzsazíra tudósítójának

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Nyoma veszett a katari székhelyű al-Dzsazíra hírtelevízió tudósítójának a heves harcok sújtotta közép-jemeni Taíz tartomány azonos nevű székhelyén - közölte a televíziócsatorna csütörtökön.

A jemeni húszi felkelők és a Szaúd-Arábia vezette katonai szövetség támogatásával bíró jemeni kormányerők közötti harcokat tudósító Hamdi al-Bukarival hétfő este vesztette el a kapcsolatot az al-Dzsazíra. Elképzelhető, hogy a háborús tudósítót elrabolták.

A hírtelevízió közleményében felszólította a felelősöket, hogy engedjék szabadon al-Bukarit, akinek a biztonságáért ők felelnek. Az al-Dzsazíra azonban nem közölte, kit gyanúsít a tudósító elrablásával.

A jemeni konfliktusban az Irán támogatását élvező síita húszi lázadók és Ali Abdullah Száleh volt elnök hívei állnak szemben a Szaúd-Arábia által támogatott és a nemzetközi közösség által elismert, Abed Rabbó Manszúr Hádi vezette kormánnyal. A szaúdiak vezette katonai szövetség március óta hajt végre légi támadásokat a lázadók állásai ellen.

A harcok hónapok óta lankadatlanul folynak, miközben a több alkalommal is meghirdetett tűzszünetet egyszer sem tartották tiszteletben a szemben álló felek. A polgárháborúban több ezren haltak már meg, nemzetközi humanitárius szervezetek szerint a ország a humanitárius katasztrófa peremére került.

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi díszbe öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.

Csapatépítés, esküvő, konferencia?

A Travelo rendezvény melléklete jobbnál jobb tippekkel könnyíti meg rendezvényei szervezését!