Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Nem sikerült elérni az 1989-es román forradalom újravizsgálását

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Bíróságon sem sikerült elérnie az 1989-es román forradalom újbóli kivizsgálását a forradalmárokat tömörítő bukaresti December 21-e Egyesületnek, miután a katonai ügyészség tavaly októberben megszüntette az újranyitással összefüggő nyomozást, pénteken a legfelső bíróság elutasította a dosszié lezárása ellen emelt óvást.

A December 21-e Egyesület több tagja korábban pert nyert az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB), amely elmarasztalta Romániát, amiért nem szolgáltatott igazságot a forradalom sebesültjeinek és a halálos áldozatok hozzátartozóinak.

A strasbourgi bíróság döntése után 2014-ben az egyesület a román katonai ügyészéghez fordult, hogy derítse ki: kit terhel büntetőjogi felelősség a sortüzekért, gyilkosságokért, kínzásokért és egyéb erőszakos cselekményekért, amelyekben 709-en meghaltak és több mint kétezren megsérültek, továbbá 924 embert bebörtönöztek.

A vádhatóság ezt arra hivatkozva utasította el, hogy a panaszosok által jelzett bűncselekmények elévültek, vagy közkegyelem hatálya alá estek, vagy nem szerepelnek a büntető törvénykönyvben, vagy meg sem történtek. A katonai ügyészség tavaly októberi közleménye szerint az 1989-es események miatt korábban 4544 büntetőper indult, amelyekben 25 tábornokot és 170 alacsonyabb rangú katonát állítottak bíróság elé.

A December 21-e Egyesület elnöke, Teodor Maries az elutasításra reagálva kifejtette: a korábbi kirakatperek csak néhány bűnbakot juttattak rövid időre rács mögé, a forradalomban történt bűncselekmények kivizsgálásának elutasításával pedig Románia "semmibe veszi a strasbourgi bíróságot és az emberi jogokat". Az egyesület a legfelső bíróságtól azt kérte, hogy kötelezze a katonai ügyészséget a vizsgálat lefolytatására.

A román legfelső bíróság azért utasította el az egyesület fellebbezését, mert nem találta perképesnek.

A forradalom dossziéjának újranyitását elutasító ügyészségi döntés ellen azonban 150 forradalmár egyenként is fellebbezett, ezeket az óvásokat még nem bírálta el a legfelső bíróság.

A korábbi nem hivatalos statisztikák szerint a Temesvárról indult, Nicolae Ceausescu kommunista diktátor bukásához vezető 1989-es forradalom napjaiban 1142-en vesztették életüket és 3138-an megsebesültek.