Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

"Amit szeretnénk, az egy tárgyalás a békéről"

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az előzetes tervek szerint hétfőn kezdődnek Genfben a damaszkuszi kormány és a szíriai ellenzék közötti közvetett béketárgyalások. A megbeszéléseket - sajtóhírek szerint - komoly viták előzték meg.

"Amit mi most szeretnénk, az egy tárgyalás a békéről, és amit nem szeretnénk, az egy tárgyalás a tárgyalásról" - mondta a CNN-nek a davosi világgazdasági Fórumon Staffan de Misutra, az ENSZ szíriai különmegbízottja.

A világszervezet égisze alatt a damaszkuszi kormány és a szíriai ellenzék közötti közvetett megbeszéléseket - a múlt heti nyilatkozatok szerint - mindenképpen megtartják a következő napokban, azonban - sajtóhírek szerint - kisebb vita alakult ki a résztvevők között például az ellenzéket képviselő tárgyalódelegáció összetételéről.

A dolog azért is nehéz, mert a tárgyalásokon részt vevő Oroszország szíriai légicsapásai során előszeretettel támadta a terroristákon kívül a nyugati országok szerint tisztán ellenzékieket is.

A 2011. március 15-én békés tüntetésekkel kezdődött, majd a véres megtorlások hatására polgárháborúba torkolló szíriai konfliktus halálos áldozatainak száma mára meghaladja a 250 ezret, és milliók kényszerültek elhagyni otthonaikat - sokan Törökországban találtak menedéket, mások, százezrek pedig az Európai Unió területén próbának menekült státuszt szerezni.

"Nem állt szándékunkban elhalasztani a megbeszélések megkezdését januárról februárra. Ezen az állásponton van Oroszország és az Egyesült Államok is. Biztosak vagyunk benne, hogy a megbeszélések megindulnak" - mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, miután múlt hét közepén Zürichben megbeszélést folytatott amerikai kollégájával.

"Kerry külügyminiszter többször jelezte már, hogy nagyon fontosnak tartja a békefolyamat előrehaladását, a tűzszünet létrejöttét, és a helyzet politikai rendezésének megkezdését. Ez reményt adhat a szíriai embereknek, hogy egy hosszú távú megoldás születik a probléma kezelésére" - mondta Mark C. Toner az amerikai külügyminisztérium helyettes szóvivője csütörtökön Washingtonban.

Majd újságírói kérdésre hozzátéve, hogy a tárgyalások valóban közvetettek lesznek, mindkét tárgyalódelegáció Genfben lesz végig, de hogy pontosan miként zajlanak majd a megbeszélések, arról nincsenek információi.

Hanganyag: Király István Dániel