Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A lengyelek többsége ellenzi a menekültek befogadását

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A lengyelek döntő többsége ellenezné az észak-afrikai és közel-keleti menekültek befogadását, illetve letelepedését, miközben a társadalom nyitott az ukrajnai migránsok befogadására - derül ki a CBOS lengyel közvéleménykutató kedden közzétett felméréséből.

A megkérdezettek 53 százaléka úgy látja, hogy Lengyelországnak nem kellene befogadnia az európai migrációs válság során érkező menekülteket. 41 százalék helyeselné a befogadásukat, de ezen csoport többsége is csak átmeneti menedéknyújtást látna jónak. Csupán a válaszolók 4 százaléka azon a véleményen van, hogy a menekülteket nemcsak befogadni kellene, de meg is engednék letelepedésüket.

A januárban második hetében készített felmérésben a CBOS összehasonlította az eredményeket a decemberi adatokkal, megállapítva, hogy a szilveszter éjszakáján történt németországi szexuális támadások nem voltak hatással a lengyelek befogadási készségére, és nem nőtt a menekültek érkezését ellenzők aránya.

A közvéleménykutatásból az is kiderült, hogy a lengyelek sokkal nyitottabbak az Ukrajnából érkező migránsok iránt. Ezek befogadását a megkérdezettek 61 százaléka helyeselné, és csak 31 százalék ellenezné ezt.

Lengyelország tavaly szeptemberben az Európai Bizottság kötelező kvótájába egyezett bele, amely 120 ezer menekült szétosztását irányozza elő a tagországok között. Lengyelországnak ezen megállapodás, valamint egy korábbi elköteleződés értelmében 2017 végéig összesen 6-7 ezer migránst kellene befogadnia. A menekültek többsége jövőre érkezne, idén a lengyel kormány 400 menekültet kész befogadni.