Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Líbiában nőtt, Irakban és Szíriában csökkent a dzsihadisták száma

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az amerikai kormány becslései szerint ötezerre nőtt az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet tagjainak száma Líbiában, miközben Irakban és Szíriában az eddigieknél kevesebb dzsihadista harcol - közölte csütörtökön az amerikai védelmi minisztérium egyik tisztségviselője.

A korábbi 20-30 ezerhez - bizonyos értékelések szerint 33 ezerhez - képest 19-25 ezerre csökkent az Irakban és Szíriában harcoló szélsőségesek száma - mondta a tisztségviselő.

Az AP amerikai hírügynökség úgy vélte, a titkosítás alól feloldott, legújabb adatok alátámaszthatják katonai parancsnokok és védelmi tisztségviselők legutóbbi nyilatkozatait arról, hogy az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció légicsapásai mindkét közel-keleti országban hozzájárulnak az Iszlám Állam térvesztéséhez. A csökkenés azonban magyarázatot adhat arra is, hogyan emelkedett 2-3 ezerről 5 ezerre a Líbiában harcoló dzsihadisták száma.

A tisztségviselő azt mondta, hogy az iraki és szíriai katonai műveletek az Iszlám Állam számos tagjával végeztek, és megnehezítették a terrorcsoport számára a terjeszkedést és új tagok toborzását. Ennek eredményeként néhányan inkább a káoszba süllyedt észak-afrikai országba utaztak.

A Pentagon munkatársa hozzátette: mivel az Egyesült Államok és szövetségesei egyre több szárazföldi katonát telepítenek a térségbe és egyre több megfigyelő eszközt lőnek fel a légtérbe, a hírszerzés pontosabban meg tudja állapítani a dzsihadisták számát.

Az Iszlám Államnak Líbiában sikerült ellenőrzése alá vonnia a Tripolitól 450 kilométerre keletre fekvő Szirt térségét.

John Kerry amerikai külügyminiszter szerdán a líbiai olajkincsekre utalva úgy nyilatkozott, az utolsó, amit szeretnének látni, hogy egy "hamis kalifátus" több milliárd dollárt érő olajbevételekhez jusson.

Mindenesetre a terrorellenes szövetség egyelőre nem fontolgatja itt a katonai beavatkozást a dzsihadisták ellen, az egységkormány létrehozásával stabilitást akarnak elérni Líbiában.

Csapatépítés, esküvő, konferencia?

A Travelo rendezvény melléklete jobbnál jobb tippekkel könnyíti meg rendezvényei szervezését!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.