Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Soha ennyi magyar nem járt még Horvátországban

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Csaknem 465 ezer magyar turista majdnem 2,5 millió vendégéjszakát töltött tavaly Horvátországban a végleges adatok szerint. A horvát állam 20 éves története során soha ennyi magyar nem járt még az adriai országban - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség.

Marin Skenderovic, a horvát állami szervezet budapesti képviseletének vezetője kifejtette: az idegenforgalmi adó alapján számított adatok szerint közel 465 ezer magyar vendég járt a múlt évben Horvátországban, 16,8 százalékkal több, mint 2014-ben. A magyarok 2,493 millió vendégéjszakát töltöttek el a tengerparti államban, s ez a szám 15,5 százalékkal haladja meg a 2014-ben mért adatot.

Magyarország a legfontosabb küldő államok között vendégszámban a 9., a vendégéjszakákat illetően pedig a 10. helyen áll. Az első 10 ország összehasonlításában a két magyar adat nőtt a legnagyobb arányban, a teljes horvát idegenforgalom növekedését is két-háromszorosan meghaladva - jegyezte meg a horvát turisztikai szakember.

Az elmúlt évben 8,5 százalékkal növekedett a horvátországi turizmusban a vendégek száma, ami megközelítette a 14,874 milliót. Ebből a külföldiek száma 13,163 millió volt, 6,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A Horvátországot felkereső turisták 80,022 millió éjszakát töltöttek pihenéssel, 6,9 százalékkal többet a 2014-es adatnál. Mindebből a külföldiek 72,283 millióval részesedtek, 6,8 százalékos bővülést produkálva.

Marin Skenderovic az MTI kérdésére elmondta: a magyar turisták száma az idén valószínűleg nem nő ilyen mértékben, de továbbra is emelkedésre számítanak. Úgy vélekedett, hogy a mediterrán térségben tapasztalható politikai és migrációs helyzet miatt vélhetően kevesebb magyar vállalkozik 2016-ban a repülőgéppel megközelíthető tengerparti országok felkeresésére, ezért talán többen választják az autóval is könnyen elérhető horvát Adriát.

Wellness hétvégék belföldön

Kényeztető wellness csomagok, töltődjön és szépüljön itthon!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.