Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A világháborús pusztításokra emlékeztek Drezdában

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A szövetséges hatalmak 71 évvel ezelőtti bombázásaira és a légicsapások közel 25 ezer halálos áldozatára emlékeztek a hét végén Drezdában, amely manapság többnyire az idegengyűlölő Hazafias Európaiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű német mozgalom miatt került a figyelem középpontjába.

A számos rendezvény közül kiemelkedett a szombat esti megmozdulás, amelynek keretében közel 13 ezren alkottak élőláncot a városban a tolerancia és az összetartás jegyében.

Dirk Hilbert, Drezda főpolgármestere ünnepi beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy le kell vonni a megfelelő tanulságokat a történelemből. "Aki a több mint hetven évvel ezelőtt történteket elválasztja attól, amit ma a világ bizonyos részein megélünk, aki a szívét bezárja azok előtt, akik nálunk menedéket keresnek, az nem értette meg február 13. üzenetét" - szögezte le Hilbert utalva a menekültek befogadását ellenzőkre.

A mások mellett az egyház, különféle alapítványok és szövetségek tagjaiból álló élőlánc olyan helyszíneken is átvezetett, amelyek korábban a Pegida tiltakozásainak kulisszáiként szolgáltak.

A főpolgármester a Szent Pál temetőnél lezajlott koszorúzáskor kijelentette, nem szabad elfelejteni, ki idézte elő a második világháborút. A temetőben mások mellett kelet-európai kényszermunkásnők nácik által meggyilkolt gyermekei nyugszanak.

Drezda a nemzetiszocialisták egyik fellegvárának számított, és azóta is a német szélsőjobboldali, neonáci szubkultúra egyik "zarándokhelye", valamint a Pegida központja.

Az előző évekhez hasonlóan a szélsőjobboldaliak idén is megpróbálták megzavarni a megemlékezéseket. A város szélén szombat este neonáci felvonulást tartottak, amely ellen több száz drezdai polgár tüntetett.

A szövetségesek 1945. február 13-án és 14-én három hullámban bombázták az egyik legszebb német várost, az "Elba menti Firenzét", amelyben akkor több mint egymillió ember (közülük félmillió sziléziai menekült) zsúfolódott össze. A támadásban megsemmisült Drezda barokk belvárosa, és a legutóbbi tudományos adatok szerint meghalt nagyjából 25 ezer ember.

Városlátogatások

Itt a tavasz, a városlátogatások ideje. Fedezze fel velünk Európa legizgalmasabb városait!

Wellness hétvége

A kényeztetés egész évben jár Önnek! Válasszon az ország legszebb vidékei közül!