Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Hollandia is harcol az Iszlám Állam ellen

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A holland légierő F-16-os típusú harci repülői csapásokat mértek Szíriában az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet létesítményeire - derül ki a holland védelmi minisztérium keddi rövid közleményéből.

A tárca rendszeresen közli, hogy a katonaság milyen műveleteket hajtott végre az előző héten. Ennek tanúsága szerint a holland F16-osok mintegy tíz bevetést teljesítettek Irak és Szíria keleti része fölött.

A szűkszavú bejelentés szerint a vadászbombázók "használták fegyvereiket az IÁ harci állásai, katonai eszközei és stratégiai célpontjai ellen". Egyéb részleteket nem közöltek.

A holland hadsereg már 2014 októbere óta részt vesz az Iszlám Állam iraki hadállásai elleni támadásokban négy F-16-os vadászrepülőgéppel. A kormányfő januári tájékoztatása szerint nem küldenek újabb harci gépeket a közel-keleti térségbe, csak kiterjesztik a már ott lévők műveleti területét.