Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A migrációs válság és a brit reformelképzelés a fő téma a brüsszeli csúcson

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A migrációs válság kezelésével kapcsolatos feladatokról és az Egyesült Királyság reformelképzeléseivel kapcsolatos megoldásról tárgyalnak a csütörtökön kezdődő kétnapos csúcstalálkozójukon az Európai Unió állam-, illetve kormányfői Brüsszelben.

Az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács tavaly decemberben már megtárgyalta London terveit az uniós tagságról tartandó népszavazásról, s akkor úgy döntöttek: kölcsönösen elfogadható megoldást fognak találni a versenyképesség, a gazdasági kormányzás, a szuverenitás, valamint a szociális juttatások és a szabad mozgás kérdésében.

A szociális juttatások terén London legvitatottabb elvárása, hogy négy éven át korlátozná az unióból érkező külföldi munkavállalóknak járó, a foglalkoztatással összefüggő juttatásokat. Azok az államok, melyek állampolgárait ez elsősorban érintené, határozott álláspontja, hogy el kell kerülni a diszkriminációt. Több tagállam, köztük Németország is kijelentette, hogy a munkavállalók szabad áramlása megkérdőjelezhetetlen alapszabadság. A kompromisszumos megoldási javaslat olyan "vészfék"-mechanizmust tartalmaz, melyhez akkor folyamodhatnak a tagállamok, ha szociális ellátórendszerük jelentős nyomás alá kerül.

A legfontosabb brit követelések között szerepel az is, hogy az euróövezeti országok ne hozhassanak többségi, diszkriminatív jellegű döntéseket a valutaunión kívüli EU-tagok kárára, Nagy-Britanniára ne vonatkozzon az EU-integráció szorosabbra vonásának szerződéses kötelezettsége, valamint az, hogy ne lehessen visszaélni az unión belüli szabad mozgással. Franciaország már jelezte: London nem kaphat vétójogot az eurózónát érintő kérdésekben.

A másik fő téma a migrációs válság. A megbeszélések középpontjában a humanitárius segítségnyújtás, a külső határok védelme, az EU-Törökország akcióterv végrehajtása, a menekültek unión belüli áthelyezése, a menekültstátusra nem jogosultak visszaküldése, valamint a hot spotnak nevezett regisztrációs központok üzemeltetése áll majd.

Csapatépítés, esküvő, konferencia?

A Travelo rendezvény melléklete jobbnál jobb tippekkel könnyíti meg rendezvényei szervezését!

Wellness hétvége

A kényeztetés egész évben jár Önnek! Válasszon az ország legszebb vidékei közül!