Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A Szíriai Demokratikus Erők elfoglalták az Iszlám Állam egy logisztikai központját

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az Egyesült Államok légi támogatásával bíró Szíriai Demokratikus Erők (FDS) nevű fegyveres koalíció elfoglalta a kelet-szíriai el-Haszake tartományban fekvő Saddádi városát, amelyet az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadistái logisztikai központnak használtak - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSHD) nevű londoni székhelyű emigráns szervezet pénteken.

Rámi Abder-Rahmán, az OSDH vezetője közölte, a város elfoglalása "pszichológiai csapás" az IÁ számára. Hozzátette, a dzsihadisták továbbra is több tucat település felett uralkodnak a térségben, ugyanakkor az utóbbi napokban az FDS sorra foglalt el tőlük falvakat és tanyákat a Saddádi elleni offenzíva keretében.

A kurd Népvédelmi Egységek (YPG) milicistái mellett türkmén és arab fegyvereseket tömörítő FDS csütörtökön jelentette be, hogy a hét elején hadműveletet indított Saddádi elfoglalására. Értesülések szerint a kelet-szíriai város jelentőségét az adja, hogy mivel több útvonal mellett terül el, az IÁ egy fontos logisztikai központja volt. Elfoglalásával továbbá elszigetelődik Rakka, a dzsihadisták szíriai fellegvára.

A Szíriai Demokratikus Erők tavaly októberi megalakulása után indított nagyszabású offenzívát el-Haszake tartományban az IÁ ellen, az Egyesült Államok légierejének támogatásával. Azóta több mint 1400 négyzetkilométernyi területet szerzett vissza a dzsihadistáktól. Az YPG ugyancsak hatalmas területeket szerzett vissza tavaly az IÁ-tól el-Haszakéban, így a tartomány jelentős része immár kurd fennhatóság alatt van.

Az öt éve tartó szíriai polgárháború mintegy negyedmillió ember életét követelte, egyben a második világháború óta példátlan migrációs válságot okozott, lehetővé tette továbbá, hogy az Iszlám Állam ellenőrzése alá vonja Szíria és Irak jelentős részét.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!