Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Gyévai Zoltán: az osztrák lépés ellentétes a nemzetközi jogszabályokkal

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az Európai Bizottság hivatalos levélben kért tájékoztatást Bécstől, az Ausztria által múlt héten bevezetett menekültügyi korlátozásokról. Az osztrákok péntektől naponta 80 menedékkérelmet fogadnak be, illetve legfeljebb 3200 ember átutazását engedélyezik az országon. Gyévai Zoltán, a Bruxinfó főszerkesztője az InfoRádió Brüsszeli hét című magazinjában azt mondta: az eljárás sem az uniós szabályozással, sem pedig a genfi konvencióval nem egyeztethető össze.

A menekültkvóta, tehát a menedékkérők beengedésének felső határának meghatározása azt jelenti, ha ezt elérik, megtagadják a következő menedékkérő belépési lehetőségét - mondta Gyévai Zoltán. Ugyanakkor a nemzetközi szabályok, a genfi konvenció - amit sokan felülvizsgálnának, mert úgy gondolják, a jelenlegi menekültválságban már nem állja meg a helyét - kimondja, hogy minden menedékkérőnek fel kell kínálni a lehetőséget, hogy benyújthassa a menedékjogi kérelmét.

"Ezeket a szabályokat pillanatnyilag be kell tartania Ausztriának is, az más kérdés, hogy amire hivatkozik is, ha betartana minden jogszabályt, elviselhetetlenné válna a helyzet Ausztriában."

A Bruxinfó főszerkesztője az osztrák lépés lehetséges következményeiről elmondta, az Európai Bizottság már írt egy levelet, amelyben elmarasztalta az osztrák lépést.

"Ez egy adminisztratív levélnek számít, nem a kötelezettségszegési eljárás része. A bizottság elindíthatja az eljárást a következő hetekben, ha Ausztria nem vonja vissza a lépését. De ennek gyakorlati hatása nem nagyon lenne, mert mire egy ilyen jogi vitát rendeznének, a menekültek továbbra is nagy tömegben érkeznek a határhoz. Az Európai Bizottság nyilvánvalóan azért nem kezdeményezte még ezt a jogi eljárást, mert úgy gondolja, ennél most fontosabb az, hogy egyrészt az osztrák lépésre reagálva megpróbáljanak rendet tenni a nyugat-balkáni útvonalon, másrészt, hogy meggyőzzék Ausztriát, hogy amit tett, az nincs összhangban az uniós jogszabályokkal."

Bruxinfó főszerkesztője arra is felhívta a figyelmet, érdekes, hogy a tagállamok sem hasonlóan ítélik meg az osztrák lépést.

"Miközben Németország egyértelműen megorrolt az osztrák kancellárra, a magyar miniszterelnök a józan észhez való visszatérésként jellemezte az osztrák politika változását. Ez is mutatja, hogy micsoda szakadékok, mély ellentétek feszülnek a tagállamok között egy-egy lépés megítélésében is."

További részletek este hét óra után az InfoRádió Brüsszeli hét című magazinjában.