Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Ismét vegyi fegyvert vethettek be a dzsihadisták

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Ismét vegyi fegyvert vethettek be az iraki kurd fegyveresek ellen az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet harcosai - közölte az iraki kurd autonóm terület biztonsági tanácsa pénteken.

A helyi hatóságok vizsgálják, hogy az észak-iraki Szindzsár városának közelében vegyi fegyver okozhatta-e több tucat kurd fegyveres és civil rosszullétét, miután az IÁ a gyanú szerint vegyszert tartalmazó, házilag készített rakétákat lőttek ki rájuk csütörtökön.

A tanácsnak a világhálón közzétett közleménye szerint a rakétatámadás áldozatait émelygéssel és hányingerrel kezelték.

A tanács közölte, hogy a hatóságok munkáját segíti az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció.

A biztonsági tanács főtitkára pénteken a Reuters brit hírügynökségnek azt mondta, az említett vegyszer valószínűleg klór volt.

Korábban február közepén merült fel, hogy a dzsihadisták klórgázt vetettek be szíriai erők ellen.

Az elemi klór széles körben használt és könnyen beszerezhető, például víztisztításban is használják. A klórgázt először az első világháborúban használták vegyi fegyverként. A tüdőkbe jutva a klór reakcióba lép a vízzel, sósavat alkot, ami halálhoz vezethet.

Csapatépítés, esküvő, konferencia?

A Travelo rendezvény melléklete jobbnál jobb tippekkel könnyíti meg rendezvényei szervezését!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.