Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Újabb robbanás történt az orosz bányában

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Harminchatra emelkedett az észak-oroszországi Vorkuta település melletti Szevernaja nevű szénbányában történt szerencsétlenség halálos áldozatainak száma, miután vasárnap egy újabb robbanást követően a hatóságok halottnak nyilvánították a három napja mélyben rekedt 26 bányászt.

A Komi Köztársaságban lévő vorkutai Szevernaja bányában csütörtökön két metángáz-robbanás történt, amelyek kőzetrengést váltottak ki, illetve tűz keletkezett a föld alatt. A helyi katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a bányarengés idején 111 ember dolgozott a fejtésben, közülük 81-et sikerült kimenteni. A hatóságok aznap négy a felszínre hozott halálos áldozatról és kilenc sérültről számoltak be.

A bányamentők folytatták erőfeszítéseiket a további 26 bányász kimentésére, vasárnap azonban újabb robbanás történt a bányában, és meghalt az eltűnteket kereső hat bányamentő, öt társuk pedig megsérült.

Röviddel ezután Vlagyimir Pucskov, az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának vezetője közölte, adataik szerint a bánya azon területén, ahol az eltűntek tartózkodási helyét sejtették, a robbanás tüzet okozott, az oxigént felemésztette, így semmilyen esély sincs arra, hogy bárki túlélhette a szerencsétlenséget.

A Szevernaja üzemeltetője, a Vorkutaugol vállalat ugyancsak erre a következtetésre jutott. A mentési munkálatokat felfüggesztése után a cég a tűz megfékezésének két módjára összpontosított: a bánya légmentesítésének vagy elárasztásának lehetőségeit vizsgálja.

A Komi Köztársaságban vasárnap háromnapos gyászt rendeltek el a tragédia miatt.

A Vorkutaugol vállalatnak 13 bányája van, amelyből öt üzemel. A vállalat bányáiban 1994 óta 161 baleset történt, ezekben 116 ember halt meg és 139 megsérült.

A volt Szovjetunió területén találhatók a világ legveszélyesebb bányái az elavult technikai felszereltség és az extrém mélység miatt. A hiányos biztonsági intézkedések miatt gyakran fordulnak elő súlyos balesetek.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!