Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Mintegy három millió zarándok érkezett a Vatikánba a szentév első száz napja alatt

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A nemzetközi biztonsági helyzet sem tántorította el a Ferenc pápa által az irgalmasságnak szentelt rendkívüli szentévre Rómába érkező zarándokokat - összegezte a szentév első száz napját az ennek szervezéséért felelős Rino Fisichella érsek hétfői sajtótájékoztatóján.

Rino Fisichella érsek, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke elmondta, hogy március 11-ig több mint 2,8 millió olasz és külföldi vett részt a szentévnek csak a Szent Péter téren zajló eseményein. Hangsúlyozta, hogy péntek óta már további közel százezer ember volt jelen Ferenc pápának a Szent Péter téren tartott szombati és vasárnapi beszédén.

A legtöbben, mintegy 500 ezren februárban zarándokoltak el a Szent Péter-bazilikába, amikor a szentév eseményeinek keretében a bazilikában kiállították Szent Pio atya földi maradványait.

Jelentős számú tömeg várható Virágvasárnap, valamint a húsvéti szent hét napjaiban is.

A szentév római programjaiért felelős Rino Fisichella hozzátette, hogy a mintegy hárommillió zarándok között nem szerepelnek azok, akik a másik három római bazilikába látogattak el.

A Ferenc pápa által az irgalmasságnak szentelt rendkívüli szentév december 8-án kezdődött a Szent Péter-bazilika szent kapujának megnyitásával. A novemberben, Párizsban történt terrorista merényletek után kevesebb mint egy hónappal kezdődött szentév elején sokan attól tartottak, hogy a bizonytalan nemzetközi biztonsági helyzet elriasztja a Rómába tartó zarándokokat.

Az érsek kiemelte, hogy ezidág a szentév eseményei "teljes biztonságban" zajlottak.

A szentév első száz napját mérlegelő vatikáni sajtótájékoztatón Franco Gabrielli római prefektus megjegyezte, hogy a november 20-ig tartó szentév alatt az olasz főváros biztonságát felügyelő rendőrségi erőket 3600 fővel erősítették meg. Ez azt jelenti, hogy Rómát és környékét több mint húszezer katona, rendőr, csendőr felügyeli, de a munkában részt vesznek a tűzszerészek és tűzoltók is.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.