Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

A szír kormányerők visszafoglalták a palmürai citadellát

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Folytatja előrenyomulását Palmürában a szíriai hadsereg, a kormányerőknek pénteken sikerült visszafoglalniuk az Iszlám Állam terrorszervezet által megszállt citadellát a romváros nyugati peremén.

A SANA szíriai állami hírügynökség jelentése szerint a hadsereg a szövetséges milíciák segítségével gyors egymásutánban foglalta el a citadellától nyugatra emelkedő, stratégiailag fontos dombot, majd azt a dombot is, amelyen a citadella áll, az ókori romokat magába ölelő terület közvetlen szomszédságában.

A hírügynökségnek nyilatkozó katonai forrás szerint a dzsihadisták "nagy veszteségeket szenvedtek", sokan közülük a harcok során estek el, másokkal pedig akkor végeztek, amikor a város felé próbáltak menekülni.

A stratégiai fontosságú citadella 150 méter magasan áll a romok mellett, de az azokon túl épült modern várost is belátni onnan.

Helyszíni jelentések szerint a hadsereg előrenyomulását jelentősen lelassítja a dzsihadisták által elhelyezett temérdek akna, amelyek hatástalanításán a tűzszerészek folyamatosan dolgoznak.

A kormányerőket a szír és az orosz légierőkön túl a főleg ázsiai származású harcosokból álló el-Fátimiín zászlóalj, és orosz katonai tanácsadók is támogatják - jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet igazgatója. Rámi Abder-Rahmán szerint ezzel egy időben északnyugati irányból is folytatják előrenyomulásukat az Aszad-rezsim erői.

A kiterjedt szíriai aktivista hálózattal rendelkező OSDH csütörtökön azt jelentette, hogy a Palmüra visszafoglalásáért több mint két hete indult hadjáratot a kormányerőkkel szövetséges Szukúr asz-Szahra milícia is támogatta, de iráni harcosok és a szintén az Aszad-rezsim mellett álló libanoni síita szervezet, a Hezbollah is aktívan részt vesz a hadműveletben.

Egyes sajtójelentések szerint a harcok jelenleg a citadellától a római kori romok közé húzódtak.

Megfigyelők Palmüra fontos stratégiai fekvésére hívták fel a figyelmet. A település elfoglalása megnyithatja az utat a kevesebb mint 100 kilométerre északra fekvő, és az IÁ katonai és közigazgatási központjának számító északkeleti Rakka városa felé. Palmürából ugyanakkor autópálya vezet a nyugaton fekvő Deir-ez-Zór várost körülvevő, nagyrészt az IÁ által uralt régióba, amelybe az Irakkal közös fontosabb határátkelők is tartoznak.

A szíriai sivatagban, Damaszkusztól 205 kilométerre keletre fekvő Palmürát (arab nevén Tadmur) az IÁ 2015 májusában foglalta el. Azóta a dzsihadisták számos pusztítást hajtottak végre az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) világörökségi listáján szereplő város gazdag régészeti kincsei között. A romváros maga nem lakott, a modern település annak közvetlen közelében épült.