Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Csúszik a közel-keleti békekonferencia

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Nyárra halasztották a május 30-ra tervezett közel-keleti békekonferenciát, mivel John Kerry amerikai külügyminiszternek nem volt megfelelő a párizsi találkozó eredeti dátuma - mondta el Francois Hollande francia elnök kedden az Europe 1 rádióadónak.

A francia államfő ugyanakkor nem közölte, hogy pontosan mikorra tűzik ki a konferencia új időpontját.

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő a hétvégén újra elutasította a több évtizedes izraeli-palesztin viszály rendezését célzó francia kezdeményezést. Netanjahu Jean-Marc Ayrault francia külügyminiszter jeruzsálemi látogatása során kijelentette: szerinte kizárólag a közvetlen tárgyalásokon át vezet az út az igazi békéhez.

A párizsi békekonferencián a tervek szerint mintegy 20 állam képviselői vennének részt. A konfliktus érintettjei nélkül tervezett első megbeszélések célja az lenne, hogy kiderítsék, miként lehetne újra tárgyalóasztalhoz ültetni az izraelieket és a palesztinokat.

Franciaország a többi között az Egyesült Államokat, Oroszországot, az Európai Uniót, az ENSZ-t, Egyiptomot, Jordániát és Szaúd-Arábiát vonná be a tárgyalásokba. Egy későbbi, az év második felére tervezett találkozón csatlakoznának az izraeliek és a palesztinok képviselői is -írta a dpa hírügynökség.

A francia államfő az Europe 1 rádió honlapján megjelent beszámoló szerint a műsorban reagált Nicolas Sarkozy volt francia elnöknek a Le Monde című francia napilapban hétfőn közölt nyilatkozatára is. Sarkozy ebben védelmébe vette Magyarországot és Lengyelországot, és egyebek mellett azt írta: "ötven évnyi kommunista iga után ezek az országok működőképes demokráciák", és most rendkívül erős migrációs nyomás nehezedik rájuk.

Francois Hollande francia elnök erre reagálva azt mondta, "láttam, hogy egy volt köztársasági elnök remeknek találta, ami Magyarországon és Lengyelországban folyik. Nos, én nem szeretnék ilyen társadalmat".