Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Hillary a férjét is bevonná az elnöki munkába

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A demokraták várható elnökjelöltje, Hillary Clinton többször említette már, hogy amennyiben őt választanák meg, elnökként igénybe venné férje, Bill Clinton volt elnök segítségét is.

Legutóbb a Kentuckyban kedden tartott előválasztások hajrájában beszélt erről a demokraták legesélyesebb elnökjelöltje. Az alig több mint harmincezer lelket számláló Hopkinsville városkában Hillary Clinton azt fejtegette a kampányrendezvényén megjelenteknek, hogy elnökként Bill Clintonra bízná az amerikai gazdaság talpra állítását. Nem részletezte ugyan, hogy ezt miként képzeli el, de leszögezte: a volt elnök nem lenne tagja a kormánynak.

"Szavazz egyre, kettőt kapsz!" - ezt a szlogent már ismerhetik az amerikaiak: a 2008-ban az elnökjelöltségért folytatott kampányában Hillary Clinton már élt ezzel a javaslattal. Vagyis: szavazz Hillary Clintonra, Bill Clinton is ott lesz - hangzott az üzenet, amely azonban akkor nem hozott szerencsét. Hillary Clinton helyett Barack Obama lett a demokraták elnökjelöltje, aki aztán elnökként Hillary Clintont kérte fel külügyminiszternek.

A volt külügyminiszter most ismét Bill Clinton segítségét ígéri a választóknak. Beszédeiben felidézi a Clinton-elnökség éveiben sikeresként elkönyvelt gazdaságpolitika eredményeit: a gazdasági növekedést, a viszonylag alacsony munkanélküliséget és a költségvetés jó helyzetét.

Elemzők ugyanakkor rámutatnak: Bill Clinton elnökségének idején, kivált az utolsó években, az amerikai gazdaság ugyan valóban erős volt, ám a Clinton-örökség ezzel együtt is meglehetősen vegyes. Bill Clinton ugyanis elutasította az úgynevezett derivatívák szabályozását. (A derivatívák származékos befektetési ügyletek, amelyeknek értékét más értékpapírok értéke határozza meg.) Nagymértékben ez okolható a pénzügyi rendszer pár évvel későbbi összeomlásáért. Ennek első jele a dotcom-válság (az internetes üzleti világ összeomlása) volt, amely a jelzáloghitel-válsághoz hasonlóan átszivárgott Európába is. Bill Clinton gazdaságpolitikájának rovására írják azokat a szabadkereskedelmi megállapodásokat is, amelyek Kína számára is lehetővé tették, hogy minden korábbinál nagyobb mértékben bejusson az amerikai piacra, s ennek tulajdonítják azt is, hogy munkahelyeket szerveztek ki az Egyesült Államokból, jórészt éppen Kínába.

A republikánusok igyekeznek is kiaknázni a Clinton-évek negatívumait. Donald Trump, a republikánusok várható elnökjelöltje például nemegyszer előhozta a szerinte kártékony szabadkereskedelmi megállapodások ügyét vagy a túlzottnak ítélt kínai befolyást az amerikai gazdaságban.

Bernie Sanders vermonti szenátor, Hillary Clinton demokrata vetélytársa az elnökjelöltségért folytatott küzdelemben, kedden, éppen a kentuckyi és az oregoni előválasztás napján, meg is kérdőjelezte Hillary Clinton javaslatát Bill Clinton gazdasági tanácsadóként történő "reaktiválására". "Bill Clintont gazdasági ügyekkel megbízni? Huh! Hát, ilyen az ő értékítélete" - mondta Sanders Hillary Clintonról újságíróknak San Juanban kampányolva. Majd hozzátette: szerinte olyan emberekre kell bízni a gazdaság fellendítésének ügyeit, akik nem a Wall Streetről jönnek és akik tisztában vannak azzal, hogy elengedhetetlenül meg kell fordítani a középosztály hanyatlásának folyamatát.

Hillary Clinton azonban, érthetően, férje elnökségének azokra az esztendeire emlékezteti híveit, amikor a gazdasági növekedés és az alacsony munkanélküliség előnyeit élvezhették. Az elnökjelölt-aspiráns sajtótitkára, Nick Merrill pedig a héten azt mondta újságíróknak, hogy Bill Clinton sok mindent tud, nagy tapasztalatai vannak és "bolondság lenne nem kiaknázni ezeket".

Amerikai elemzők nem mulasztják el hangsúlyozni, hogy a modern amerikai történelemben Clintonék minden más, politikai szerepet vállaló házaspárnál nagyobb mértékben látják és láttatják magukat úgy, mint akik "csomagban kaphatóak", vagyis bármelyikük kapjon megbízatást, a munkát együttesen végzik. Sokan emlékeznek arra az Egyesült Államokban, hogy amikor Bill Clintont először választották meg elnöknek, akkor szinte azonnal kinevezte Hillaryt az egészségbiztosítási törvény megalkotásával foglalkozó kormányzati csapat élére. A kudarcot vallott próbálkozás Hillarycare néven vált ismertté, s olyan rossz visszhangja volt, hogy a first lady akkor vissza is vonult a nyilvános politizálástól.

Az idei előválasztási folyamatban Hillary Clinton többször is arra kényszerült, hogy a kampányban óvatosan ugyan, de elhatárolódjon Bill Clinton örökségének egyik-másik kulcsfontosságú döntésétől. Például az észak-amerikai szabadkereskedelmi megállapodástól vagy attól a szövetségi törvénytől, miszerint a házasság egy férfi és egy nő között köttetik.

"Mutassanak nekem még valakit, aki többször volt itt, vagy jobban ismerne bennünket, mint ő" - mondta Bill Clintonról a demokrata párti Joe Manchin nyugat-virginiai szenátor egy kampányrendezvényen Nyugat-Virginiában. Bill Clinton Hillary Clintonnak kampányolt, de a volt külügyminiszter vereséget szenvedett az előválasztáson, amelyet vetélytársa, Bernie Sanders nyert meg, méghozzá nagy arányban.