Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Megsebesülhetett a dzsihadisták vezetője

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Légicsapásban megsebesült az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet vezetője egy iraki televízió pénteki értesülése szerint, de az amerikai vezetésű nemzetközi katonai koalíció egyelőre nem tudta ezt megerősíteni.

Az al-Szumaríja tévé jelentette Ninive tartománybeli forrásokra hivatkozva, hogy Abu Bakr al-Bagdadi és az IÁ további magas rangú emberei megsebesültek csütörtökön a koalíciós erők egyik légicsapásában, amelyet a szervezet egyik parancsnoki épületére mértek a szíriai határ közelében.

Chris Garver ezredes, a nemzetközi koalíció egyik szóvivője azonban azt írta a Reuters brit hírügynökségnek elküldött e-mailjében az értesüléssel kapcsolatban, hogy "egyelőre semmit nem tud megerősíteni".