Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Orlando: az Iszlám Állam jelentkezett a merénylet elkövetőjeként

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet jelentkezett az 50 áldozatot követelő, orlandói melegbárban vasárnapra virradóra elkövetett támadás elkövetőjeként - közölte a dzsihadista szervezethez kötődő Amak hírügynökség.

"Az Iszlám Állam egyik harcosa hajtotta végre azt a fegyveres támadást, amelyet az amerikai Florida tagállambeli Orlando városában egy melegbár ellen irányult, s mely több mint 100 halottat, vagy sebesültet hagyott hátra" - mondja az Amak.

David Procopio, a Massachusetts állami rendőrség szóvivője szerint a rendőrség által agyonlőtt merénylő, az Omar Mateenként azonosított férfi a lövöldözése során az IÁ-nak fogadott hűséget, illetve a Carnajev testvérekre hivatkozott. A közép-ázsiai származású Dzsohar és Tamerlan Carnajev a 2013-as bostoni maratoni futóverseny nézői és versenyzői elleni robbantásos merényletet követtek el, amelyben hárman meghaltak és 260-an megsebesültek.

Ugyanakkor Bill Nelson floridai szenátor szerint az IÁ azon állítását, hogy a terrorszervezet áll a támadás hátterében még nem erősítették meg. "AZ IÁ hírügynöksége éppen kiadott egy nyilatkozatot, amelyben azt állítja, hogy ők a felelősek. Ezt még nem erősítették meg. Meglátjuk, milyen kapcsolatok állnak fenn, amikor majd megismerjük a részleteket" - tette hozzá. Korábban a szenátor újságírók előtt bejelentette: a biztonsági őrként dolgozó Mateen ismételten azt állította, hogy kapcsolatban áll az IÁ-val. A szenátor az amerikai hírszerzés előzetes értesüléseire hivatkozott.

A nap folyamán megjelent a terrorszervezethez köthető egyik Twitter-fiókon Mateennek az állítólagos fényképe. Az IÁ Twitteren közzétett fényképének kísérőszövege szerint: "A férfi, aki véghez vitte a floridai éjszakai klub elleni támadást, amelynek során 50-en meghaltak s több tucatnyian megsebesültek". Ekkor még nem volt hivatalos állásfoglalás a terrorszervezet részéről, így például nem közölték, hogy magukra vállalják-e a támadást. Más iszlamista fegyveres szervezetekhez köthető Twitter-fiókok is átvették ugyanennek a személynek a fényképét, miközben az IÁ szimpatizánsai üzenetekben méltatták a támadás elkövetését.