Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Ezt látják a legnagyobb fenyegetésnek a világlakók

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
Az európai emberek az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet tartják a legnagyobb fenyegetésnek - derül ki egy, az amerikaiak által a kontinens 10 országban készített közvélemény-kutatásból.

Az amerikai Pew Research Center kutatásban részt vevő 10 ország megkérdezett polgárai közül mindössze a görögök sorolták az első helyre a gazdasági instabilitást a legnagyobb fenyegetések közül.

A másik kilenc államban az Iszlám Állam végzett az élen, a spanyolok 93, a franciák 91 százaléka vélekedett úgy, hogy a muszlim terroristák okozzák a legnagyobb kihívást.

Magyarország az utolsó előtti helyre került a 70 százalékos említési aránnyal.

Nem így a nagy számú szíriai és iraki menekültek jelentette veszély megítélésében, ebben a kérdésben ugyanis holtversenyben a görögökkel a magyarok végeztek 69-69 százalékkal a második helyen. Leginkább a lengyelek tartották kiugróan kockázatosnak a nagy számú migránst. A felmérésben részt vevő németeknek kevesebb mint a harmada értékelte a helyzetet problémásnak.

Miközben a válaszadóknak átlagosan mintegy harmada vélte úgy, hogy az Oroszország és Európa közötti feszültségek és Kína világhatalommá válása fenyegetést jelentenek az egyes európai országokra, a magyar válaszadók kevesebb mint negyede látja így.

A kutatók feltették azt a kérdést is, a résztvevők az Egyesült Államokat vagy Ázsiát látják Európa számára fontosabbnak. Míg a németek és a svédek 43 és 41 százalékkal a keletet, a lengyelek, olaszok és spanyolok 60 és 57 százalékkal Amerikát említették.

Magyarországon is a válaszadók fele az atlanti kapcsolatokat tartotta fontosabbnak, és a válaszadók kevesebb, mint negyede említette Ázsiát elsőként.

Az amerikai Pew Research Center munkatársai a hét elején közzétett kutatáshoz a válaszok nagy részét áprilisban rögzítették, egy hónappal azt követően, hogy az Iszlám Állam terroristái több mint harminc ember halálát okozó merényleteket követtek el a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren és a belga főváros egyik metróállomásában.

A kutatás nem csak biztonsági kérdéseket vizsgált, például a görögök után 77 százalékkal a második helyre került Magyarország abban a kérdésben is, a belső problémák megoldásához szükség van-e külső segítségre.

A válaszadók több mint háromnegyede vélte úgy, hogy hagyni kell minden országot, hogy maga oldja meg a gondjait, a listán utolsó előtti németek 40 százaléka vélekedett így.