Okosrádió

Meghallgatom Élő adás

Moszkva óva intette Washingtont a kormányerők elleni csapásoktól

Okosrádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A Kreml óva intette a szíriai kormányerők elleni csapásoktól Washingtont pénteken, az oroszok szerint Bassár el-Aszad szíriai elnök bukása teljes zűrzavarba taszítaná a térséget.

Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő azt mondta, hogy a damaszkuszi rezsim megbuktatására tett kísérlet "nem járulna hozzá a terrorellenes küzdelem sikeréhez, sőt, teljes káoszba taszítaná a térséget".

Peszkovot újságírók kérdezték: mi a véleménye arról, hogy a The Wall Street Journal című amerikai napilap értesülése szerint 51 amerikai külügyi tisztségviselő egy bizalmas dokumentumban Aszad erői elleni katonai akcióra szólította fel a Fehér Házat.

Barack Obama amerikai elnök már a szíriai konfliktus kezdetén szorgalmazta Aszad lemondását, de eddig egyelőre csak az Iszlám Állam dzsihadista szervezet és más terrorista csoportok elleni légicsapásokra adott felhatalmazást.

Oroszország tavaly szeptember óta támogatja légierejével a damaszkuszi rezsimet, amely ennek köszönhetően komolyabb sikereket ért el az elmúlt időszakban a terroristákkal és a felkelőkkel szemben.